2010. február. 25. 16:58 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 25. 17:01 Itthon

A Fidesz azt ígéri, kiemelt ágazatként kezeli majd az informatikát

A Fidesz kormányra kerülése esetén kiemelt ágazatként kívánja kezelni az informatika és a telekommunikáció területét, ennek részeként pedig alapvető céljának tarja a magyarországi digitális szakadék csökkentését.

Nyitrai Zsolt, a párt informatikai és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője hangsúlyozta: az informatika a magyar gazdaság motorjává válhat a következő években, az ágazat felemelkedése pedig alkalmas lehet a válságból kivezető út megtalálására is.

A Fidesz alapvető céljának tartja a napi szintű internet-hozzáférések számának növelését, valamint ezzel egy időben egy "valódi e-közszolgáltatási tevékenység" kialakítását, az internetes demokrácia megerősítését is - fűzte hozzá. Az ellenzéki politikus szerint ezen célok megvalósítására azért is szükség van, mert jelenleg mintegy ötmillió magyar állampolgárnak nincs rendszeres hozzáférési lehetősége a világhálóhoz, illetve azért is, mert a kormányzat az informatikai ágazat szempontjából is elvesztegette az elmúlt éveket.

Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi kabinet bár sok informatikai projektet indított, de azok nagy része vagy teljesen leállt, vagy a megszűnés szélére került. A politikus ide sorolta a Netrekész, az e-Magyarország pontok és a Teleházak programjait is. Hozzátette: a szocialista kormányok az informatikai beruházások során nem biztosították az átláthatóságot, és sok esetben a közbeszerzési eljárás megkerülésével írtak ki pályázatokat.

 Nyitrai Zsolt pártja nevében egyetértési nyilatkozatot írt alá Keresztesi Jánossal, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnökével. Az IVSZ vezetője kiemelte: 300 tagot tömörítő szakmai érdekképviseleti szervezetük a magyar nemzeti össztermék (GDP) 9 százalékát képviseli, a politikai pártok közül pedig kizárólag a Fidesz-KDNP pártszövetséggel ápolnak együttműködést.

Hirdetés