Román rendőrök nyomoztak Magyarországon
Fedett, a titkosszolgálatok segítségével beépült román rendőrök buktatták le a magyarországi jogosítvány-üzlet néhány főszereplőjét - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Két romániai fedett nyomozó is magyar jogosítványt vásárolt azokkal a Kolozs és Szilágy megyei romákkal együtt, akik ellen az elmúlt héten csalás és megvesztegetés miatt indított eljárást a romániai Nemzeti Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) - olvasható a lapban.
A rendőrök és mit sem sejtő társaik azonban nemcsak vezetői engedélyt, hanem a magyarországi lakhatásukat és munkahelyüket igazoló iratokat is megkapták, ugyanis ezek a dokumentumok szükségesek ahhoz, hogy itt tehessék le a járművezetői vizsgát - mondta el a lapnak Livia Saplacan, a DNA szóvivője. Hozzátette: a román rendőrök magyarországi bevetésére engedélyt kaptak a magyar féltől.
A román rendőrök még hazájukban kezdték el a nyomozást, a vizsgálatot azonban már Magyarországon zárták le, miután 6400 euróért (1,730 millió forint) ők is hozzájutottak a magyar jogosítványhoz - írja a Magyar Nemzet.