2010. február. 23. 13:18 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 23. 13:33 Itthon

Felfüggesztett börtön a két fiút megbilincselő határrendésznek

Egy év - végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Csongrád Megyei Bíróság azt a korábbi határrendészt, aki ellen azért emeltek vádat, mert megbilincselt két fiút, majd Makótól 13 kilométerre kirakta őket a kocsijából.

Az első fokon eljáró bíróság Joó Attila vezette tanácsa mellékbüntetésként lefokozással is sújtotta a férfit, akit kétrendbeli jogellenes fogva tartás bűntettében mondott ki bűnösnek.

Az ítélet szerint 2008. szeptember 29-én a két fiú Makó egyik játszóterén elvette a főtörzsőrmesteri rangban szolgáló határrendész fiának a sapkáját. A férfi a gyerekével megkereste a gyermekkorú és a fiatalkorú fiút, majd a szolgálati igazolványát felmutatva a kocsijába ültette őket. Az autóban megbilincselte a két fiút, egyiküket arcon ütötte, majd a gépkocsijával elindult a városból kifelé. Végül Makótól 13 kilométerre kirakta a sértetteket az autóból és magukra hagyta őket.

A per során a - megromlott egészségi állapota miatt időközben leszerelt - vádlott azzal védekezett, hogy a fiúk önként szálltak be a gépkocsijába, nem bántalmazta őket és bilincselés nem történt. Állítása szerint a sértetteket a saját kérésükre hagyta magukra a városon kívül. A bíróság döntése ellen a vádlott védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.