2010. február. 15. 10:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 15. 10:51 Itthon

Bruck a Népszabadságban: a Fidesz is gyönge, lusta

A Fidesz egykori kommunikációs tanácsadóját, Wermer Andrást az MSZP, míg a Demszky Gábornak és Medgyessy Péternek tanácsokat osztó Bruck Gábort a Fidesz kampánystratégiájáról kérdezte a Népszabadság.

Az MSZP nem tartja alkalmas jelöltnek Mesterházy Attilát – véli Wermer András a Népszabadság hétfői számában megjelent, Kampánystratégiák kétfelől című cikkben. A Fidesz egykori kommunikációs szakembere szerint a miniszterelnök-jelöltet piedesztálra kellett volna emelni kiválasztásakor, s a szocialistákon azt látja, nincs eszme, terv, zászló.

Az 1998-as fideszes kampányt idézik szavai, amikor azt mondja: olyan jövőképet kell előhívni az emberekből, amit szívesen megélnének, ambíciózus, de még megvalósítható dolgokat kellene stratégiai elemmé tenniük. Véleménye szerint néhány hónapja még nem volt „agyonvert helyzetben” az MSZP, de a Bajnai-kormány sikereit nem tudták jól kommunikálni, most meg már igen kevés idő van, de a Fidesz kétharmada „még nincs zsákban” – teszi hozzá. A választói preferenciákkal kapcsolatban azt is mondja, jelenleg a Fidesz trendi, a Jobbik divatos, de nem tudni, hogy a választók miként ikszelnek majd április 11-én.

Bruck Gábor Orbán Viktor beszédével kapcsolatban úgy fogalmazott: azzal, hogy a Fidesz vezetője azt mondta, az ember sikerre van programozva, olyan kulturális kódhoz igazítja a politikát, amely jó irány. A szakember szerint a politika ellentétpárokban fogalmaz meg kérdések, s nincs köztes állapot, ami jelenleg a Fidesz malmára hajtja a vizet: ha a Fidesz jó, az MSZP rossz. „Ez tipikus gondolkodási hiba” – mondja, hozzátéve, a szocialisták nagyon gyengék, emiatt szárnyalhat a legnagyobb ellenzéki párt.

Ugyanakkor úgy véli: Fidesz is gyönge, lusta, keveset dolgozott az elmúlt években. Egyelőre nem tudni, a Fidesznek milyen konkrét elképzelései vannak, a választók Orbánról akarnak többet tudni, kíváncsiak arra, hogy van-e még benne spiritusz. „Az MSZP egyetlen fegyvere: ismét fölébreszteni az Orbántól való félelmet. Azt fogja mondani: vigyázzatok, mert átírja az alkotmányt, királlyá koronázzák és felfal mindenkit. Gyilkos az ilyen támadás. A legjobb ellenszer kormányzóképesnek maradni” – vélekedi Bruck, s azt is hozzátette: ha ő lenne Orbán kampánytanácsadója, azt mondaná neki, hagyja a PR-t és készüljön a kormányzásra, hiszen korábban is azért bukta el a választásokat, mert „keveset törődött a tartalommal”.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.