Váci lakásban halt meg egy hajléktalan
Kihűlés miatt meghalt egy 51 éves hajléktalan férfi Vácott, egy lakásban - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elsődleges információk szerint a hajléktalant eddig ismeretlen körülmények között befogadhatta valaki a váci Dóm térhez közeli lakás egyik szobájába. A bejelentésre kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta, az áldozat fagyási sérüléseket szenvedett, halálát kihűlés okozta - tette hozzá a szóvivő.
Noha az eset még vasárnap történt, a rendőrség egyelőre nem tudja, pontosan mi áll a fedélhez jutott hajléktalan fagyhalálának hátterében. Az ügyet közigazgatási eljárás keretében a Váci Rendőrkapitányság vizsgálja - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.