2010. január. 05. 08:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 05. 08:50 Itthon

Az MSZP ötvennél több egyéni mandátumban bízik

A Népszabadság információi szerint egy, az MSZP-ben készített belső felmérés azt állítja: valamivel több mint ötven olyan egyéni körzet van, ahol reálisan mandátumhoz juthat a párt a tavaszi országgyűlési választáson.

A legtöbb esély a budapesti kerületekben van, de a főváros mellett Miskolc és Szeged is favoritnak számít - írja a lap keddi számában. Az esélyes körzeteket "kiemelt körzetként" kezelik majd a kampányban, ami nem feltétlenül többletforrást, hanem személyre szabottabb kampánycsomagot jelent, és várhatóan azt, hogy a párt vezetői is többet mutatkoznak az adott kerületben, erősítve a jelöltet. 

A lap információi szerint az ötven kiemelt körzetből a legtöbb fővárosi, de esélyesnek számít több csongrádi, borsodi és szabolcsi kerület is. A szocialisták bíznak Botka László szegedi polgármester egyéni győzelmében is, ahogyan egyéni mandátumot remélnek Káli Sándor miskolci polgármestertől, Lamperth Mónika elnökhelyettestől, Gúr Nándor Borsod megyei elnöktől és Ujhelyi Istvántól, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárától is.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.