Egy blogról lopta nyilatkozatát a kormányszóvivő?
Szollár Domonkos kormányszóvivő minapi nyilatkozata kísértetiesen hasonlít az egyik pénzügyi szakblog bejegyzéséhez – erre a blog szerzője hívta fel a figyelmet.
„Tőlünk lopta nyilatkozatát a kormány” című bejegyzésében a Buksz című pénzügyi blog szerzője arról ír, hogy a magánnyugdíjpénztár átalakításával kapcsolatban Szollár Domonkos kormányszóvivő nyilatkozatának egy része szinte szóról szóra megegyezik a blog egyik bejegyzésével.
Az ügy előzménye, hogy a Buksz blog szerzője bejegyzésben reagált a Navracsics Tibor egyik – magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos – keddi nyilatkozatára. Csütörtökön Szollár Domonkos kormányszóvivő is reagált Navracsics állításaira, mégpedig kísértetiesen hasonlóan ahhoz, ahogy előzőleg a blogger tette: „...A nyugdíjrendszer második pillére ugyanis már rég +privatizált+, sőt, soha nem is volt állami kézben. Ezért hívják magánnyugdíjpénztárnak. Magán, azaz nem állami.” – nyilatkozta a kormányszóvivő. A blogbejegyzésben ez így szerepelt: „...a nyugdíjrendszer második pillére már rég „privatizált”, sőt, hogy egészen pontosak legyünk, soha nem is volt állami kézben. Ezért hívják magánnyugdíjpénztárnak. Érted, Tibor, magán, azaz nem állami.”
„Magyarországon a véleményformálók, közszereplők közül sokaknak halvány lila fogalma sincs a webkettőről, meg az abban létrehozott tartalomról, szerzői jogokról, miegymásról. Blogokon olvasott szövegeket egyszerűen úgy kezelnek, mintha csak az utcán találták volna egy szakadt fecnin, vagy még inkább, mintha szimplán az ő fejükből pattant volna ki, fel sem merül bennük, hogy az valaki saját szellemi terméke lehet” – fejti ki az eset kapcsán a Buksz blog szerzője.