Nem szedte gyógyszereit a salgótarjáni gyilkos
Pszichiátriai kezelés állt az a 27 éves salgótarjáni férfi, aki hétfő este machetével (bozótvágó késsel) vagdosta össze volt barátnőjét és annak új barátját, valószínűleg féltékenységből - mondta kedden sajtótájékoztatón a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Ha bebizonyosodik, hogy a férfi nem beszámítható, fel is mentheti őt a bíróság.
A megtámadott 25 éves nő a kórházba szállítás közben, 34 éves barátja nem sokkal később a kórházban meghalt - mondta Némedi Gábor. Salgótarján belvárosában, a Pécskő úti élelmiszerbolt előtt támadta meg a párt a férfi. A nő összeesett a járdán, párja a boltba menekült, a támadó utána rohant. Szabó Jenő megyei főkapitány a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "végtagcsonkolások is voltak", de kegyeleti okokból ennél többet nem mondanak.
A büntetlen előéletű elkövető és áldozatai is salgótarjániak. A főkapitány nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valóban a salgótarjáni polgármesteri hivatal alkalmazottja volt-e az elkövető. Azt mondta: "ha a foglalkozását, beosztását megneveznék, az elkövető személyét is megneveznék".
Nem az első alkalom |
Tizenöt évvel ezelőtt a hétfői szamurájkardos leszámoláshoz hasonló gyilkosság történt Salgótarjánban – emlékeztet az Nógrád Megyei Hírlap internetes kiadása. Tizenöt éve a salgótarjáni Hársfa utcában M. Pál a nyílt utcán, a saját maga által készített szamurájkarddal kaszabolta le az anyósát. Az akkor 48 éves M. Pál édesapjával megjelent anyósának családi házába. Az idős asszony éppen unokáját – M. Pál lányával – kísérte volna el az iskolába, a kislány szülei válófélben voltak. Apja anyósától követelte a televíziót, de az asszony otthagyta a férfit és unokájával a buszmegálló felé sietett. M. Pál utánuk szaladt, az autójából elővett egy szamurájkardot, majd üldözőbe vette anyósát és a kislányt, akik menekülőre fogták. A vej azonban utolérte az idős asszonyt és a nyílt utcán lemészárolta. Mint később kiderült, M. Pál pszichiátriai kezelés alatt állt. |
A részletekről Némedi Gábor bűnügyi igazgató elmondta: a helyszínen a felzaklatott tanúk személyleírást adtak, és a rendőrök annyit tudtak meg, hogy a férfi, kezében a véres késsel, "kényelmes, nyugodt tempóban" távozott, egy fehér színű autóval.
Az autót, égő lámpával, a salgói vár környékén találták meg, és miután megszerezték a férfi mobiltelefonjának számát, Ponyi Béla salgótarjáni rendőrkapitány közel 40 percig tartotta vele a kapcsolatot, amíg a Cserhát bevetési egység a gyanúsítottat elfogta. A férfi közben jelezte öngyilkossági szándékát, az ereit próbálta felvágni és a szakadékba akart ugrani.
A 27 éves, őrizetbe vett férfi pszichiátriai kezelés alatt állt, ahonnan kilenc napja jött ki, és hét napja nem szedte a gyógyszereit. Az elkövetőt jelenleg is a pszichiátrián őrzik, a férfi nem kommunikál sem a rendőrökkel, sem a kezelőorvosaival.
A vele telefonos kapcsolatot tartó salgótarjáni kapitány azt mondta: "higgyék el, ha valamit most kérhetnék, azt kérném, hogy lehessen visszaforgatni az idő kerekét, és a mostani ismereteinkkel tudjuk megelőzni ezt a tragédiát, de ahogy a tábornok úr fogalmazott, sajnos ez a fajta bűncselekmény semmilyen módszerrel nem előzhető meg".
Némedi Gábor arra is kitért, hogy december 14-e lassan a nógrádi bűnügyi nyomozók "mumusa" lesz, hiszen 1992-ben ezen a napon történt meg az ország újkori történetének első gépfegyveres leszámolása Pásztónál, 2002-ben megöltek egy nőt, 2005-ben pedig egy férfit gyilkoltak meg Béren és rágyújtották a házát.
Ha bebizonyosodik, hogy a hétfő esti leszámolás elkövetője kóros elmeállapotú, akár fel is mentheti őt a bíróság. A kóros elmeállapot ugyanis kizárhatja a büntethetőséget, pontosabban az elkövető beszámítási képességét. A törvény a "kóros elmeállapotot" említi a beszámíthatóságot korlátozó vagy kizáró okként. Ez több mindent takarhat: elmebetegséget, gyengeelméjűséget, tudatzavart éppúgy, mint szellemi leépülést, esetleg személyiségzavart. Jogi értelemben a kóros elmeállapot olyan gyűjtőfogalom, amely a felismerési és akarati képességet foglalja magában. Magyarul azt, hogy az elkövető képes előre látni cselekedete következményeit, illetve képes arra is, hogy az akaratának megfelelő magatartást tanúsítson. Ha a felismerési vagy az akarati képessége (esetleg mindkettő) hiányzik, akkor már nem tekinthető beszámíthatónak. Erről bővebben cikkünkben olvashat!