2009. december. 10. 20:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 10. 19:58 Itthon

Mesterházy: kizárt, hogy Bokros mögé álljon az MSZP

Csapatkapitányként harmonizálni, integrálni szeretne Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

A szocialista párt frakcióvezetője a tatabányai szervezet megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt. Mint mondta, az MSZP sokszínű párt, sokféle véleménnyel, személyiséggel. Ezeket a személyiségeket kell "itt tartani", és arra buzdítani, hogy teljes erőbedobással dolgozzanak az MSZP és a magyar baloldal sikeréért - fogalmazott. 

Szerinte az együttműködésre jó példa az elmúlt 2-3 hét, mivel az MSZP összezárt, és konszenzust alakított ki nem csak a miniszterelnök-jelölt, hanem az országos lista kapcsán is. Mesterházy Attila úgy vélte, hogy a jobboldallal még a választások előtt meg lehetne állapodni néhány alapvetésben, "nemzeti minimumban", amely, függetlenül attól, hogy ki kerül kormányra, képviselve lenne a következő négy évben. Kifejtette: véget kellene vetni annak a politikának, amelyben az ellenzéki szerep mindig a nemekre épít, és annak is, hogy a kormányon lévők rendre elutasítsák az ellenzékből érkező javaslatokat.

Az MTI kérdésére Mesterházy Attila teljesen kizártnak tartotta, hogy az MSZP adott esetben mégis felsorakozzon Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje mögött. A frakcióvezető tévedésnek és felháborítónak nevezte, hogy az egyik jobboldali lapban úgy állították be, mintha köze lenne Apáti-Tóth Kata eltávolításához a Duna Televízió reggeli műsorából, egy vele készített interjú miatt. Mint mondta, az újságíróval "kimondottan jó, személyes kapcsolatban" van. Hozzátette, maga is sok "pletykát" hallott arról, ki beszélt a Duna Televízió szerkesztőivel, de "egyik sem MSZP-s politikus volt".

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.