"Nekem nem az a feladatom, hogy az embereket tönkretegyem"
A szociális kártyát bevezető monoki polgármester 18-ról 15 évre csökkentené a tankötelezettség felső korhatárát. Azt mondja, a törvényeket az élet néha felülírja, s arról is beszélt a Népszabadságnak, hogy nem tönkretenni akarja az embereket.
"Nem vagyok szociológus, de jó megfigyelőnek tartom magam. A segélyezettek egyik csoportja elveszítette ugyan a munkáját, de két kézzel kapaszkodik a társadalomba. Ők részt vesznek a közösség életében. Elmennek polgárőrnek. Tagjai a népdalkörnek. A házuk körül rend van, növényeket termesztenek, állatot tartanak. Keresik a munkalehetőséget, és ez a gyerekeiken is látszik. A másik csoport tagjai régóta élnek segélyből, nem törik magukat a munkáért és azért sem, hogy megtermeljék, amit kell. A házaik koszosak, ők maguk ápolatlanok" - mondta a szociális kártyáról elhíresült monoki polgármester a Népszabadságnak.
Szepessy Zsoltnak az iskolai problémák kezeléséről is pontos elképzelése van: "Év végén be szoktak jönni az anyukák, hogy a gyerekük bukásra áll, segítsek. Az anya azt hitte, a gyereke négyes-ötös tanuló, annyira nem nézett az iskola felé. De ezek a gyerekek sehová nem fognak eljutni a rossz törvényeink miatt, amelyek előírják, hogy a gyerek tizennyolc éves koráig tankötelezett" - mondja, hozzátéve, ő 15 évben maximálná a tankötelezettség felső korhatárát.
A polgármester a pályázatokban sem hisz. Azt mondja róluk: jól hangzanak, de a feltételeik nem a kisebb önkormányzatokra vannak szabva. Arra a felvetésre miszerint úgy alkot rendeletet, hogy az magasabb szintű jogszabályba ütközik, azt mondta: "a magasabb szintű szabályokat az élet írja felül". "Nekem nem az a feladatom, hogy az embereket tönkretegyem, hanem hogy előrevigyem" - válaszolta a ripornek a szociális kártyáról beszélve.