Székely az Omninvest tulajdonosairól:" derítsük ki közösen"
Székely Tamás az Omninvesttel kötött szerződéseket mutatott be mai sajtótájékoztatóján.
Amikor a beiktatásom előtt az egészségügyi bizottság meghallgatott, azt mondtam, szeretném depolitizálni az egészségügyet, mert ez szakma - így kezdte mai sajtótájékozatóját Székely Tamás, egészségügyi miniszter.
A tárcavezető, elmondása szerint, többek között Simicskó István és Demeter Ervin - a vakcinagyártó Omninvest tulajdonosi szerkezetét firtató - kérdéseire, kijelentéseire reagált, korábbi, a céggelkötött szerződéseket bemutatva.
"Az Omninvest tulajdonosi körében 1997 óta szerepel az az offshore cég, amely után most eszeveszett az érdeklődés"- mondta Székely Tamás, hozzátéve: 1999-ben kötöttek a céggel először szerződést, akkor Gógl
Omninest-tulajdonosok |
Kié az Omninvest? címmel olvashat cikket a HVG legújabb számában. A lap utánajárt, kik azok, akik kevésbé láthatóak a cég tulajdonosi szerkezetében. |
A harmadik bemutatott szerződés 2002-ben köttetett és 2005-ig szólt. Az Omninvest arra kapott megbízást, hogy egymillió háromszázezer vakcinát gyártson le, s ha pandémia van, akkor a szükséges oltóanyag előállítása is az ő feladata. Ezt a szerződést 2004-ben meghosszabbították. "Demeter úrnak lett volna lehetősége az Omninvest tulajdoni hátterét ellenőrizni, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelte"- utalt a miniszter arra, hogy ez idő alatt is kötöttek szerződéseket a céggel.
Székely Tamás elismerte, hogy fontos a tulajdonosi kör tisztázása, "derítsük ki közösen"- mondta. Ezzel együtt a politikusok, egészségügyi dolgozók és a lakosság közreműködését kérte, hogy minél több beteg legyen beoltva. Jelenleg a lakosság 20 százaléka adatta be a vakcinát.
Arra a kérdésre, hogy a tulajdonosi körrel kapcsolatos kérdések tisztázása miért nem történt meg korábban, Székely Tamás azt mondta: az ő dolga az egészségügyi miniszterként, hogya társadalombiztosítás vagy az Országos Gógyszerészeti Intézet által befogadni tervezett gyógyszer hatékonysáságát és esetleges mellékhatásait vizsgálja.