2009. november. 23. 12:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 23. 13:16 Itthon

Az ügyészség forszírozza a nyomozást a pécsi vagyonkezelő ügyében

Folytatnia kell a nyomozást a rendőrségnek a pécsi vagyonkezelő ingatlaneladásainak ügyében, miután erre immár másodszor utasította az ügyészség a napokban - írta hétfői számában az Új Dunántúli Napló.

A Somogy Megyei Főügyészség másodízben helyezte hatályon kívül a rendőrség nyomozást megszüntető határozatát, amely szerint bár négy ingatlan eladása esetén megállapítható a vagyoni hátrány okozása, ennek ellenére nem történt bűncselekmény. A gyanúsítottak nem szegtek kötelességet, s nem valósult meg a hűtlen kezelés bűntette sem.

A mai Pécs Holding Zrt. elődje, a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt. ingatlaneladásaival kapcsolatban még 2007 nyarán egy pécsi lakos tett feljelentést. Tizenegy ingatlant nevezett meg, melyekről azt gyanította, hogy áron alul keltek el. Szakértők szerint a várost mintegy negyedmilliárd forint kár érte - olvasható a baranyai napilapban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.