2009. november. 21. 18:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 21. 18:01 Itthon

Energetikáról is tárgyalt a magyar és a horvát államfő

A két ország kisebbségeinek kölcsönös támogatásán kívül energetikai és természetvédelmi témákról is tárgyalt Sólyom László magyar és Stjepan Mesic horvát köztársasági elnök szombaton Barcson, a magyarországi horvátok napja alkalmából tartott találkozón.

A megbeszélést követően Sólyom László újságírók előtt kifejtette: alapvető érdeke a két országnak, de az egész régiónak is a minél nagyobb önállóság az energiaellátás terén. Magyarország és Horvátország energiabiztonságának pedig „alapvető feltétele a két ország energetikai rendszerének, vagyis gáz- és villamos vezetékeinek összekötése”.

Az államfő köszönetét fejezte ki a tíz év után elnöki tisztéből távozó horvát kollégájának, hogy az évente megtartott találkozóikon túlmenően támogatta a zöld elnökök akcióját, és részt vett a közelmúltbeli budapesti Tudomány Világfórumán is.

Felidézte, hogy Boris Tadic szerb elnökkel közösen hárman járták be a Duna és a Dráva összefolyásánál lévő Kopácsi-rétet, és döntöttek arról, hogy ezen a területen bioszféra rezervátumot hoznak létre.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.