2009. november. 13. 14:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 13. 14:17 Itthon

MTV: a szocialistáknak nem Medveczkyvel van bajuk

Nem személyi kérdés, hanem az MTV rossz gazdálkodása miatt szenvedné el a köztelevízió jövőre a költségvetési elvonásokat. Ezt az MTI-nek név nélkül nyilatkozó vezető szocialista politikusok mondták pénteken arra a sajtóértesülésre reagálva, hogy Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezetésével megbízott alelnök, feltételekkel felajánlotta távozását.

A Magyar Nemzet pénteki számában írt arról, hogy felajánlotta lemondását a Magyar Televízió ügyvezetésével megbízott alelnök. A lap szerint Medveczky Balázs a házelnökkel, valamint a tévékuratórium elnökségével is közölte szándékát. Az ügyvezető pénteken sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az MTI-nek az értesülést.   

A lap szerint a felajánlott távozás feltételei között szerepel, hogy a tévé kapja meg a működéséhez szükséges költségvetési támogatást, a kuratóriumi elnökség pedig adja áldását a korábban már elvi szinten elfogadott 2,5 milliárd forintos hitelfelvételre.

Vezető szocialista politikusok pénteken azt mondták az MTI-nek, hogy nyilvánosságra kerültek olyan adatok, amelyek szerint munkavégzés nélküli magas fizetéseket kapnak többen az MTV-ben, és az MSZP-sek főként a rossz gazdálkodás miatt sújtanák elvonással a köztévét. Azért csoportosítanának át pénzeket továbbá az MTV-től a Duna tévéhez, mert utóbbi támogatása mellett jelentős bal- és jobboldali értelmiségi kör mozdult meg.

A jövő évi költségvetéshez benyújtott MSZP-s indítványok között van az a kormány által is támogatott javaslat is, amely elvonná az MTV 2,4 milliárd forintos, a közalapítványhoz rendelt támogatását, és azt a Hungária Televízió Közalapítványhoz, azaz a Duna Televízióhoz rendelné; ezzel az MTV nem kapna jövőre egy fillér céltámogatást sem, mert az idei 9,4 milliárd forintos támogatással szemben a jövő évi büdzsé már csak ezt a 2,4 milliárdot tartalmazza.

Az SZDSZ-es Horn Gábor ezzel szemben azt javasolja: a hétmilliárd forintos, az MTV-t érintő elvonást osszák el a közmédiumok között, hogy a megszorítás ne csak a Magyar Televíziót sújtsa. Szocialista politikusok az MTI-nek azt mondták, hogy ha az MTV nem változtat a gazdálkodásán, akkor megszavazzák a saját módosító indítványukat, amelyet így az SZDSZ vélhetően nem támogat majd, de igen szavazatok érkezhetnek az MDF-es független képviselőktől a Duna TV kedvezményezése miatt.

Hirdetés