2009. november. 10. 22:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 11. 10:38 Itthon

Orbán Viktor a hároméves költségvetésben hisz

Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedd este.

A politikus arra nem válaszolt, hogy hány százalékos lesz a csökkentés. Mint mondta, ez attól függ, hogy hány "csontvázat találunk a szekrényben". Konkrét számokat akkor lehet majd tudni, ha ismerik a magyar gazdaságnak a választások utáni pontos állapotát - tette hozzá. Hangsúlyozta azonban: minél nagyobb bajban van az ország, annál inkább adót kell csökkenteni.

A műsorvezetői kérdések egyikére válaszolva Orbán Viktor közölte: a Fidesznek nincsenek olyan nevű ellenfelei, hogy MSZP és Jobbik. Az ő ellenfeleiket úgy hívják, hogy szegénység, munkanélküliség, eladósodottság, a közrend felbomlása, anarchia, erőszak, hivatallal való visszaélés - sorolta, hozzátéve: ha e szavakból az emberek ráismernek egy-egy pártra, arról nem ő tehet. Az esetleges kétharmados parlamenti többséggel összefüggésben azt ajánlotta kérdezőjének, ne tegyen erre nagy téteket. Ismét kijelentette: olyan kormányban nem vállal szerepet, amelyben akár MSZP-s, akár jobbikos van.

A pártelnök úgy vélekedett, a benyújtott költségvetésben nincs semmi, ami a jövőt szolgálná. A büdzsé szerinte blöff, hazugság, mert mintegy 1300 milliárd forinttal több a hiány, mint amennyit a jövő évre tervezett költségvetés bevall. Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt mondta, azért nem hisz a hitelminősítő intézeteknek, mert "felnőtt ember". "Ha ki akarom alakítani a költségvetésről a véleményemet, akkor nekem nem hinnem kell valakinek, a szocialistáknak vagy a hitelminősítőknek. Én saját magamban bízom" - fogalmazott.

A költségvetés-alkotással kapcsolatban kijelentette: szerinte a hároméves büdzsé az ideális. A folytatásban azonban arra a kérdésre nem adott egyértelmű választ, hogy ő szeretné-e megvalósítani a hároméves költségvetést. 

A negyvenperces interjúban hosszan beszélgettek a Fidesz azon tervéről, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtene. A műsorvezető felvetésére, hogy az évente százezer új munkahely létrehozásának ötlete pillanatnyilag olyan, hogy arra "Obama elnök vagy Merkel kancellár is megnyalná mind a tíz ujját", Orbán Viktor azt mondta: "én már csináltam ilyet".

Molnár Oszkár fideszes parlamenti képviselő, edelényi polgármester országos visszhangot kiválót kijelentéseivel kapcsolatban a Fidesz-elnök kifejtette: ez egy olyan beszédmód, amelyet nem lehet elfogadni. Ilyen állításokat tenni káros, veszélyes, bizonytalanságot kelthet az emberekben - jegyezte meg. Arra, hogy Molnár Oszkár képviselőjelölt lesz-e, azt mondta, ha az edelényi fideszesek és szövetségeseik javaslata eljut hozzá, majd akkor meg fogják beszélni. Arra a kérdésre, hogy lesz-e a Fidesznek miniszterelnökhelyettes-jelöltje, Orbán Viktor úgy válaszolt, ez nem egy lényeges kérdés, hanem csak kampánykérdés.

Hirdetés