Az ügyészség cáfolja a Kulcsár-üggyel kapcsolatos lapértesülést
Cáfolta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetője az MTI megkeresésére hétfőn azt a lapértesülést, amely szerint a vádhatóság Kulcsár Attila és társai ügyében a nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte volna.
Az ügyben még nem döntött a fellebbviteli főügyészség, indítványukat várhatóan november végén fogják megtenni az ítélőtáblának - hangsúlyozta Sódor István, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetője. A főügyész cáfolta azt az információt is, miszerint az ügy iratai a Legfőbb Ügyészségen volnának.
Sódor István és az MTI megkeresésére Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője is azt hangsúlyozta: az indítvány megtételére a fellebbviteli főügyészség jogosult, erre ennek a szervnek van hatásköre és az iratok is náluk vannak.
A Magyar Nemzet hétfői számában számolt be arról, hogy a Kulcsár Attila és társai ellen hozott, nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A lap információja szerint a Kulcsár-dosszié már két hete a Legfőbb Ügyészségen van. A 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében 2006 májusában kezdődött el a büntetőper, amelyben első fokon tavaly augusztusban a Fővárosi Bíróság sikkasztás miatt nyolc év börtönre ítélte Kulcsár Attilát.