2009. október. 30. 15:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 30. 15:05 Itthon

Elfogták a balassagyarmati sírrongálókat

Elfogták azt a két férfit, aki síremlékeket borított fel, illetve rongált meg augusztusban a balassagyarmati zsidó temetőben - közölte a rendőrség.

A 23 és 24 éves balassagyarmati férfiak elismerték a rongálást, amivel mintegy 300 ezer forintos kárt okoztak - mondta Medve Judit, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Mindketten elmondták, hogy egy buliból tartottak hazafelé erősen ittas állapotban, amikor a temető közelében az az ötletük támadt, hogy tegyenek tönkre kriptákat és sírokat. Átmásztak a kerítésen, és először csak kisebb méretű sírköveket borítottak fel, majd egészen magas gránit- és márványtömböket is. Az egyik gyanúsított úgy fogalmazott: "jó heccnek tűnt, jó móka volt".
  
Rongálás bűntett minősített esetében folyik a nyomozás, az elkövetők három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. A vizsgálat kiterjed arra is, hogy megvalósították-e cselekményükkel a közösség elleni izgatás vétségét is - mondta a sajtóügyeletes. Medve Judit közölte: a nyomozást korábban, két hónap elteltével felfüggesztették, mert az elkövetők kilétét nem sikerült megállapítani, néhány nap elteltével azonban újabb információk jutottak a rendőrség tudomására, ezek alapján fogták el a két férfit.


Hirdetés