2009. október. 29. 09:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 29. 09:38 Itthon

Az FM1 a Neo FM mellett megtartaná a Rádiócafét is

Az FM1 konzorcium keresi annak lehetőségét, hogyan tarthatja a médiatörvény előírásait nem sértve tulajdonosi portfoliójában a fővárosi radiocafé adót - közölte Kádár Tamás, az Est Media Group ügyvezetője. A Sláger Rádió mostani frekvenciáján jelentkező adóját az FM1 konzorcium Neo FM néven indítja el novembertől.

A csoport, amely a médiahatóság szerdai döntése értelmében hét évre elnyerte a lakosság 81 százalékát elérő, most a Sláger Rádió adását továbbító országos kereskedelmi rádiós frekvenciát, interaktív, több ismert és szélesebb kört kiszolgáló zenét ígér.  Kádár Tamás közölte: a műsor "igényességi szintje fölötte lesz az eddig megszokott átlagnak". Az ügyvezető örömét fejezte ki, hogy magyar tulajdonú cégek nyertek a szerdán lezárult pályázaton. Pályázatukban a 35 százalékos magyarzene-arány mellett azt is vállalták, hogy az adásidő legalább 30 százalékát "a hallgatói érdeklődést is kielégítő, színvonalas közszolgálati műsorszámok" teszik ki.  

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő - november 18-áig a Danubius Rádió által használt - frekvenciát az Advenio Zrt. nyerte el. A Sláger Rádió Zrt. vezérigazgatója a döntés után az MTI-vel azt közölte: az ügyben bírósághoz fordulnak. A szerdai eseményekről és annak előzményeiről bővebben itt olvashat.

Szavazás box
Mit szól a Danubius és a Sláger Rádió megszűnéséhez?
Hirdetés
hvg360 Csendes-Erdei Emese 2025. május. 06. 09:30

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

Minden harmadik gyermek túlsúlyos, és ennek döntően életmódbeli oka van. Sok felnőtt hormonbetegnek képzeli magát pusztán azért, mert felszedett néhány kilót – mondta el a HVG-nek adott interjúban Luczay Andrea endokrinológus, gyermekgyógyász, a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság vezetőségi tagja