2009. október. 14. 16:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 14. 17:30 Itthon

Még egy kicsit maradnának az MSZP-s főpolgármester-helyettesek

Az MSZP fővárosi elnöksége azt javasolja Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseknek, hogy november 20-ig mondjanak le tisztségükről - jelentette be Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a fővárosi elnökség ülése után.

Az MSZP fővárosi elnöke közölte: a november 20-i időpont lehetővé tesz egy korrekt átadást-átvételt, azt, hogy a szocialista főpolgármester-helyettesek leltárt készítsenek munkájukról. Ez a több mint egy hónap lehetőséget ad Demszky Gábor főpolgármesternek arra, hogy a szükséges egyeztetéseket lefolytassa, amelyek alapján főpolgámester-helyetteseket jelölhet a Fidesz-KDNP-, az SZDSZ-frakcióból, illetve az MDF-ből kizártakból - mondta Burány Sándor. Az MSZP budapesti elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy az SZDSZ "lényegében felmondta az MSZP-SZDSZ-koalíciót, és létrehozott egy SZDSZ-Fidesz-koalíciót" - közölte.
 
Burány Sándor úgy fogalmazott: "szemünk előtt megy végbe egy szomorú folyamat a Szabad Demokraták Szövetségénél". Hozzátette: ez a bomlási folyamat ma már elérte az SZDSZ fővárosi közgyűlési frakcióját is, "Demszky Gábor ennek a helyzetnek a foglya". A politikus szerint a főpolgármester néhány liberális frakciótársának a foglya, akik folyamatosan olyan helyzetet teremtenek, hogy nincs más választása Demszky Gábornak, mint együttműködni a Fidesszel. "Ezen az úton mi Demszky Gábort nem tudjuk követni" - hangoztatta. Burány Sándor szerint a koalíció azért is bomlott fel, mert az MSZP-nek nincs többsége a közgyűlésben, ahol csak teljes koalíciós egységben lehetne megvalósítani a kitűzött célokat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.