2009. október. 06. 07:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 06. 07:32 Itthon

Az elítélt Kodela László kilencszázezret keres

Mintegy bruttó 900 ezer forintnyi fizetést kap havonta két állami cégtől Kodela László egykori kancelláriai helyettes államtitkár, akit a brókerbotrány kapcsán néhány hónapja jogerősen elítélt a bíróság - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Mint a lap írja, Kodela első számú kenyéradója a Magyar Közlöny-, Lap- és Könyvkiadó, amelynek a mai napig ő az ügyvezető igazgatója. A kiadó honlapján nyilvánosságra hozott adatok szerint Kodela bruttó 850 ezer forintot keres havonta. Bár az elmarasztaló ítélet a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el, elvárható lett volna, hogy a kiadó tulajdonosa, a Miniszterelnöki Hivatal eltávolítsa posztjáról; Kodela azonban maradt. A Medgyessy-kormány egykori helyettes államtitkára a Zalaerdő Zrt. felügyelőbizottságának is tagja, és ezen minőségében további 34 ezer forintot tehet zsebre havonta.

Kodela Lászlót idén júliusban jogerősen 8,1 millió forint pénzbüntetésre ítélte adócsalás miatt a Fővárosi Ítélőtábla. Ezzel enyhítették az elsőfokú bírósági ítéletét, amely még felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a volt helyettes államtitkárra. Kodelát azért vádolták adócsalással, mert nem szerepeltette adóbevallásában azt a százezer eurót és százezer dollárt, amit Kulcsár Attilától, a brókerbotrány főszereplőjétől kapott.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.