Mesterházy: a költségvetés visszavonása káoszt okozna
„Őrület”, káoszt okozna – így reagált Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének kijelentésére, hogy kormányra kerülése esetén visszavonná a 2010-es költségvetést – adta hírül vasárnap a heol.hu Heves megyei internetes oldal.
A híradás szerint minderről a Heves megyei Bodonyban, a párt megyei szervezete által vasárnap tartott úgynevezett politikai pikniken beszélt a politikus. Az MSZP frakcióvezetője szerint a költségvetés visszavonása teljes káoszt okozna az országban, hiszen az év elején az önkormányzatok a meglévő költségvetés alapján készítik el a sajátjukat. Éppen azért létezik a pótköltségvetés lehetősége, hogy szükség esetén az adott évi költségvetést módosíthassák –tette hozzá.
Mesterházy Attila azt mondta: a frakció egyik fő feladata lesz a parlamentben a költségvetés elfogadása, amely egy takarékos, a realitásokkal számoló, a középtávú érdekeket figyelembe vevő költségvetés lesz. Két dologban más, mint az eddigiek: az egyik az, hogy bár választások előtt állunk, ez nem választási költségvetés lesz, a másik pedig az, hogy ilyen korán még soha nem fogadták el a büdzsét – tudósít a politikus nyilatkozatáról a heol.hu.