2009. szeptember. 07. 14:35 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 07. 14:12 Itthon

Bedeszkázott ablakú tantermekben tanulnak egy pécsi iskolában

Bedeszkázott ablakú tantermekben kénytelenek tanulni a pécsi Budai-Városkapu Iskola fehérhegyi tagiskolájának diákjai, mert az ismeretlenek által a nyári szünetben megrongált nyílászárókat a tanévkezdésre nem sikerült beüvegezni.

Wawra János igazgató hétfőn az MTI megkeresésére elmondta: korábbi nyarakon is előfordult, hogy "csínytevők" kővel bedobták az épület néhány ablakát, most azonban mintegy húsz ablaküveg esett áldozatul a rongálóknak, akiket az intézmény feljelentése nyomán már keres a rendőrség.

Az igazgató beszámolt arról, hogy a helyreállítás a kötelező előírások és az adminisztráció elhúzódása miatt késik. Az iskola nem bízhatott meg üvegest a munka elvégzésével, ehhez közbeszerzési eljárást kellett lefolytatni, amit a kivitelezés még nem követett.

Wawra János megjegyezte: a törött, bedeszkázott ablakok az épület látványát rontják, de egyelőre nem akadályozzák a 200, speciális nevelést igénylő kilencedik-tizedik osztályos és a  szakképzésben résztvevő fiatalok oktatását. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az üvegezés ezen a héten, de legkésőbb a hideg idő beállta előtt, a fűtési szezon kezdetére befejeződik.

Az MTI az önkormányzat oktatásért felelős vezetőitől úgy értesült, hogy "az iskola problémája hamarosan megoldódik".

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2025. április. 14. 05:00

Az utcabálozás még nem megy a tiszásoknak, pedig mostanra kiderült: valódi közösséggé váltak

Bár kissé enervált beszédet tartott Magyar Péter vasárnap délután, és a Műegyetemi rakpart sem telt meg a Tisza párt rendezvényén, viszont kiváló gulyáslevest főztek az eredményvárónak nevezett bulin. Ha igaz, hogy 1,1 millió aláírást gyűjtöttek, akkor tényleg van mire szerénynek lenni. Ezt senki nem csinálja utánuk, a Fidesz sem.