2009. szeptember. 02. 13:57 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 02. 13:50 Itthon

K. Árpád jól érezte magát Izraelben

Elsősorban pénzgyűjtés céljából ment a 2000-es évek elején Izraelbe dolgozni K. Árpád, a romagyilkosságok egyik előzetesben lévő gyanúsítottja - tudta meg az MTI szerdán Debrecenben.

A K. Árpád közvetlen környezetéből származó információk szerint mitegy másfél évet töltött egy izraeli közösségben a férfi, aki főként mezőgazdasági munkákat végzett, de az is előfordult, hogy egy-egy városban konyhai kisegítő volt.

Hazatérve barátainak arról számolt be, hogy nagyon jól érezte magát Izraelben, nem csalódott az ottani közösségben és anyagilag is jól járt. K. Árpád egyébként a debreceni Replika zenekar alapító dobosa volt, az együttesből 1998-ban lépett ki. Azóta főként hangtechnikusként dolgozott debreceni vendéglátó helyeken, többek között a Perényi 1 sörözőben, ahol három társával együtt augusztus 21-re virradóan vették őrízetbe a rendőrök.

K. Árpádot, testvérét K. Istvánt, valamint az azóta szintén előzetes letartóztatásban lévő Cs. Istvánt és P. Zsoltot a romagyilkosságok elkövetésével gyanúsítja a rendőrség.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.