2009. augusztus. 14. 13:45 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 14. 13:33 Itthon

Őssejtügy: újabb gyanúsítottakat hallgatott ki a rendőrség

Újabb két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség az emberi test tiltott felhasználásának gyanúja miatt indult büntetőügyben; a két nőt azzal gyanúsítják, hogy asszisztensként segítették az őssejtkezelésekben az ügy két orvosát - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken.

A gyanú szerint a két magyar állampolgárságú nő asszisztensként segítette az amerikai-ukrán állampolgárságú professzor és a magyar állampolgárságú orvos tevékenységét az illegális őssejtkezelések vonatkozásában - olvasható az NNI közleményében. 
  
A két asszisztens a korábban már meggyanúsított orvosok közvetlen irányítása mellett szervezte meg a kezeléseket, beleértve a közvetítést a páciensek és a kezelést végzők között, a kezelés idejének, helyének, a fizetés összegének, módjának megszervezését.
  
Az egyik asszisztens a fentieken túl alkalmanként egészségügyi asszisztensi feladatokat látott el a kezelések során, mint például az infúzió bekötése illetve az őssejtet tartalmazó anyag fecskendővel történő beadása. A rendőrség a két nőt emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítja, amit bűnsegédként követtek el. 
  
Az NNI emberi test tiltott felhasználása miatt folytat eljárást; a gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végeztek őssejtkezeléseket 2007-től, anyagi ellenszolgáltatás fejében. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer USA dollárt, vagy 5 millió forintot fizettek. 
  
A gyanú szerint őssejtkezeléseket végző ukrán-amerikai Yuliy Baltaytis professzor és a kezelésekhez szükséges dózisokat elkészítő ukrán nő, Natalia K.-t előzetes letartóztatásban van, Seffer István és a negyedik gyanúsított pedig házi őrizetben van.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. március. 07. 11:47

Nincs is olyan szavazás, amit Orbán beígért Ukrajna EU-tagságáról, de akkor hogyan lesz mégis és mi a célja vele?

Akárhogy is hívjuk, egy nemzeti konzultáció lesz és ugyanúgy nem kötelezi a kormányt semmire az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás, amit Orbán Viktor bejelentett. Kockázata nincs, mert a többség – főleg a Fidesz-szavazók – ellenzi Ukrajna felvételét. Orbán persze nem iránymutatást vár ettől, hiszen már rég döntött, hanem politikai erőt gyűjt, és beáll Magyar Péter mellé az utcai mozgósító versenybe.