2009. augusztus. 13. 10:39
MTI
Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 13. 10:52
Itthon
Nyomoz a rendőrség a Pécsi Temetkezési Vállalatnál
Nyomozást indított a rendőrség a Pécsi Temetkezési Vállalatnál feltételezett visszaélések ügyében - közölte a pécsi rendőrkapitányság szóvivője.
"A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy magánszemély és a pécsi önkormányzat feljelentésére, hűtlen kezelés gyanújával indított vizsgálatot szerdán" - mondta el Bojtor Bernadett, aki a nyomozás menetéről nem kívánt nyilatkozni.
Az ügyben a pécsi önkormányzat azután tett feljelentést, hogy egy telefonos bejelentésre indult belső vizsgálat során felmerült: a vállalat vezetői céges autóval mentek nyaralni, az igazgató indoklás nélkül 50 ezer forinttal megemelte a főkönyvelő fizetését, négy középvezető pedig ebben az évben 560 ezer forintnyi üdülési csekket kapott. Kiderült továbbá, hogy a társaság a közelmúltban 630 úgynevezett szociális koporsót vásárolt, holott éves szinten alig százra van szükség.
Rankasz Ernő, a temetkezési vállalat ügyvezető igazgatója korábban azt mondta: az 50-60 ezer forintos koporsókhoz egyenként mindössze 16 ezer forintért jutottak hozzá. Az ügylet feltétele az volt, hogy az összeset vegyék meg. A vásárlás a cégnek 12 millió forint forintjába került, ami az igazgató szerint évi félmilliárdos bevételnél nem nagy tétel.
A cégvezető megjegyezte, egyre többen szorulnak szociális, azaz az önkormányzat által finanszírozott temetkezésre Pécsett. Az elmúlt időszakban volt olyan hónap, amikor húsz ilyen búcsúztatást is tartottak, emiatt sokkal hamarabb elfogynak a koporsók, mint ahogy azzal az önkormányzat kalkulál.