2009. augusztus. 12. 15:21 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 12. 15:23 Itthon

Két évi felfüggesztett börtön vesztegetésért

Vesztegetés miatt gyorsított eljárásban, két évi, négy esztendőre felfüggesztett börtönre és kétmillió forint pénzbüntetésre ítélte a Fejér Megyei Bíróság egy székesfehérvári építőipari cég telepvezetőjét; az ítélet nem jogerős - közölte a rendőrség.

A férfi a későbbi megbízatásokért egymillió forintot kért egyik szállítójuktól, a rendőrök a pénz átvételét követően fogták el a cég telephelyén - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint a két cég között évek óta tartó üzleti kapcsolat volt. Az építőipari vállalkozás telephelyvezetője azonban ennek ellenére július utolsó napján azzal állt a fuvarozó elé, hogy a jövőben csak akkor kap tőlük szállításra megbízásokat, ha egymillió forintot fizet neki.

A szállítást végző férfi látszólag belement az egyezkedésbe, de közben értesítette a rendőrséget. A kért összeg átadására a múlt hét végén került sor, a megyei bíróság pedig három napon belül ítélkezett az ügyben. 

A telephelyvezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés bűntette miatt ítélték el első fokon. Az ítélet ellen az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.

Hirdetés