2009. július. 09. 17:51 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 09. 17:53 Itthon

Népszavazást tartanak a mátraterenyei szénerőműről

Népszavazást tartanak Mátraterenyén a faluba tervezett szénerőműről szeptember 6-án - közölte a polgármesteri hivatal.

A Nógrád megyei falu lakói  arra a kérdésre válaszolhatnak majd: egyetértenek-e azzal, hogy Mátraterenye külterületén szén és biomassza tüzelésére alkalmas erőmű létesüljön.

A beruházást az Első Nógrádi Erőmű (ENE) Zrt. szeretné megvalósítani, elképzelésük szerint az erőmű 2013-ban épülne meg.

A társaság 49,9 megawattos kiserőművet akar építeni, az erőművet 20 százalékban biomasszával, nagyobbrészt szénnel fűtenék, ehhez megnyitnák a közeli székvölgyi külszíni fejtést.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.