2009. július. 09. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 09. 15:03 Itthon

A Youtube-on akartak szerepelni a kerepesi diákverők

Nem merült fel rasszista indíttatás a kerepesi általános iskola egyik diákjának júniusban történt megverése kapcsán a rendőrségi eljárás jelenlegi állása szerint - közölte az ügyben eljáró gödöllői rendőrkapitányság sajtóreferense.

Lukács Zsuzsa elmondta, hogy csoportos garázdaság miatt indult meg a több fiatalkorút érintő vizsgálat. Eddig három nyolcadikos tanulót, két lányt és egy fiút hallgattak ki.

Az előzményekről közlése szerint annyit lehet tudni, hogy a diákok szerették volna felhívni magukra a figyelmet valamilyen csínytevéssel, amit az interneten adhatnának közre. Ezért kiszemelték maguknak egy lánytársukat, akit június 15-én az iskola udvarán körbeálltak és verni kezdtek. A jelenetet mobiltelefonon rögzítették, majd a filmet feltették az internetre. A sajtóreferens utalt arra, hogy a 7-8 elkövető között több roma származású fiatal is volt.

Az interneten valaki megnézte a diákverést, s az esetet bejelentette a rendőrségen. Így indult meg a nyomozás. Lukács Zsuzsa kitért arra, hogy a kihallgatott gyerekek állítják: nem rasszizmus vagy a megvert lány Nagy-Magyarországot ábrázoló trikója miatt került sor a tettlegességre, hanem csínytevésnek szánták az akciót. Erre utal a filmjelenet címe is, amely "iskolai box" néven került be a köztudatba. Az ügyben a következő napokban további gyanúsítottakat hallgat ki a rendőrség.

Csoportos garázdaságért akár 5 év börtönbüntetés is kiszabható, ám mivel ez esetben fiatalkorúakról van szó, bűnösségük bebizonyosodása esetén is jóval enyhébb ítélet várhat rájuk - közölte a rendőrségi sajtóreferens.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.