2009. június. 08. 16:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. június. 08. 16:46 Itthon

Rendőrkézen a körözött emberrabló

Nógrád megyében – állampolgári bejelentés alapján – fogták el hétfőn reggel az emberrablással gyanúsított Hajdú Zsoltot, akinek a társai már múlt héten rendőrkézre kerültek. A férfi és társai, amennyiben a hatóságok megállapítják, hogy bűnszövetkezetben követték el a bűntettet, akár 15 év szabadságvesztésre is számíthatnak.

Mint arról korábban beszámoltunk, június 2-án este egy százhalombattai parkolóban egy csapat tagjai autójukba tuszkoltak egy 26 éves helyi autókereskedőt, majd elhajtottak vele. Szabadon engedéséért négymillió forintot követeltek. Az elrabolt férfi értesítette az érdi rendőröket, akik végül Ózdon, egy benzinkútnál kapták el a tetteseket.

Összesen hat ózdi és Ózd környéki gyanúsított került őrizetbe. Hetedik, szökésben lévő társukat, a 24 éves Hajdú Zsoltot, aki különböző ügyek miatt a rendőrök előtt ismert volt, június 8-án reggel fogták el. Az elszámolási vitából fakadó emberrablásért – mivel az valószínűleg bűnszövetségben történt – akár 15 évnyi börtönt is kaphatnak a többségében büntetett előéletű gyanúsítottak.

Hirdetés