2009. június. 07. 10:24 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 07. 10:28 Itthon

Fegyveres rablás Pécs mellett, megvannak a tettesek

Fegyverrel rabolt ki két férfi egy presszót vasárnap hajnalban Pécs közelében. Az elkövetők ötvenezer forintot és egy mobiltelefont zsákmányoltak, de hamarosan elfogták őket - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rablók hajnali három óra körül, arcukat maszkkal eltakarva léptek be a vendéglátóhelyre gáz- és riasztófegyvereiket a nő alkalmazottra fogták, kényszerítve a bevétel és mobiltelefonja átadására, majd elmenekültek a helyszínről.

Az alkalmazott értesítette a rendőröket, akik néhány percen belül a közelben elfogták a 27 és 34 éves, büntetett előéletű feltételezett tetteseket és fegyveres rablás gyanújával eljárást indítottak ellenük. Jelenleg őrizetben vannak, s már kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A rablók egyike beismerő vallomást tett, azt mondta: nehéz anyagi körülmények között él, szüksége volt pénzre.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.