2009. május. 13. 17:12 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 13. 17:22 Itthon

Az eltűnt kaposvári lány holttestét találták meg

Bizonyossá vált, hogy a januárban eltűnt kaposvári lány holttestét találták meg vasárnap délután a Kapos folyóban - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

A Kaposvári Igazságügyi Szakértői Kutatóintézet elvégezte a holttest igazságügyi boncolását, ennek során idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak - tudatta a Kaposvári Rendőrkapitányság, megerősítve a Somogy megyei főkapitányság szóvivője által vasárnap elmondottakat. "A boncolás során teljes bizonyossággal megállapították, hogy az elhunyt személy Mester Havaska" - olvasható a rendőrségi közleményben, amelyben arra is kitérnek, hogy a halál oka fulladás volt. 

Bíró Gábor szóvivő az áldozat személyazonosságára vonatkozóan vasárnap még nem tudott felvilágosítást adni. A helyi sajtó azonban már a hét első napjaiban is úgy számolt be a halálesetről, hogy a 24 éves kaposvári lány holttestét találták meg. Ezt a rendőrség eddig nem erősítette meg.

A kaposvári egyetemista januárban, egy sikertelen vizsga után tűnt el. Keresésében önkéntes mentőcsapat és magánnyomozó is részt vett. A lány felkutatását segítő Havaska Baráti Kör képviselője a Kapos.hu hírportálnak azt mondta: meg vannak győződve arról, hogy a lány gyilkosság áldozata lett. A rendőrség bűncselekményre utaló nyomok hiányában közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halálesetet.


Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?