2009. április. 21. 15:11 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 21. 15:06 Itthon

OKM: nem lett erőszakosabb hely az iskola

Nem történt jelentős változás 2002 óta az iskolai erőszak területén Magyarországon - mondta Brassói Sándor az oktatási tárca főosztályvezető-helyettese az Országgyűlés szakmai albizottsága előtt kedden. Kiemelte: a jelenség elleni a fellépés nem szűkíthető kizárólag a közoktatás területére.

Olyan társadalmi jelenségről van szó, amely megjelenik a közoktatásban is. A folyamat, a jelenség ott volt eddig is, de az iskolai falai között maradt, az intézmények részben elfedték, vagy nem került nyilvánosságra - mondta Brassói Sándor főosztályvezető-helyettes, aki idézett egy 2006-os, 36 ország részvételével készült felmérést, amelyből az derül ki, hogy a hazai helyzet elmarad a nemzetközi porondon átlagosan tapasztalhatótól. Példaként említette, hogy a 11, 13 és 15 évesek körében a zaklatás jelenségét tekintve Magyarország az alsó harmadban van, míg a verekedésben egy-két ponttal haladja meg az átlagot.

Összegzése szerint a bántalmazás területén nem történt jelentős változás 2002 óta. Kiemelte: az iskolai erőszak elleni fellépés nem szűkíthető kizárólag a közoktatásra, összetett problémáról van szó. A tárca illetékese beszámolt az e téren közelmúltban tett intézkedésekről is. Elmondta: az OKM egyeztetéseket kezdeményezett az igazságügyi tárcával a pedagógusok büntetőjogi védelme érdekében, illetve azért, hogy az ilyen cselekményeknél a büntetőszankciók erősödjenek. Folynak a pedagógus-továbbképzések is, eddig mintegy ezren vettek részt ilyeneken. A tárca kezdeményezte továbbá a közoktatási törvény módosítását is. Eszerint a jegyző kötelezheti a szülőt, hogy ha a tanulóval foglalkozó pedagógusok indokoltnak tartják, akkor megjelenjen gyermekével nevelési tanácsadáson vagy iskolapszichológusi vizsgálaton. Megkezdődött az iskolapszichológusi hálózat kiépítése is, az ehhez szükséges forrásokat tartalmazza a költségvetés - közölte.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.