Bajnai-program: a közszolgák szakszervezetének nem tetszik
Elfogadhatatlannak, a közszféra folytatódó megsarcolásának tartja Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt válságkezelő elképzeléseit. Az Autonómok szintúgy elutasítják a programot.
Az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők aláírására váró - Bajnai Gordon által készített - politikai nyilatkozat tartalmazza egyebek között a közszféra 13. havi juttatásának és a 13. havi nyugdíj jövő évi megszüntetését, illetve a táppénz általános mértékének 60 százalékra csökkentését. A közszféra számára kifizetett nominális bruttó fizetéseket két évre rögzítik; felülvizsgálják a közszféra 2009. második félévi kereset kiegészítését. Az idei 13. havi nyugdíj második részét visszavonnák, a családi pótlékot a jelenlegi szinten rögzítenék átmeneti két évre, a családi pótlék jogosultsági korhatárát 23-ról 20 évre csökkentenék, a gyes és a gyed időtartamát pedig két évben maximálnák átmeneti időszakot biztosítva az átállásra.
Bajnai nyilatkozatának teljes szövege | |
Varga László szerint a megismert javaslatok hatása éppen ellentétes a munkahely-megőrző törekvésekkel, mivel várhatóan további létszámcsökkentést okoznak. Hozzátette: az intézkedések végrehajtásával jelentősen csökkenne a keresete az ápolónőknek, orvosoknak, pedagógusoknak egyaránt. Az önkormányzatok támogatásának megkurtításával pedig a működtetés feltételei is romlanak majd - vélte a szakszervezeti vezető.
Varga László hiányolta a kitűzött célok ismertetését, illetve azt is, hogy például a közszféra számíthat-e kompenzációra a két éves bérbefagyasztás után. Az érdekképviseleti vezető számára értelmezhetetlen az is, hogy a 2010-től megszűnő 13. havi juttatás helyett "ösztönző kiegészítést" vezetnének be, amelyet a hiánycél teljesüléséhez és a GDP elvárt növekedéséhez kötnek. "Érthetetlen, hogy a bölcsődében folyó munka milyen összefüggésben van az elvárt GDP-vel" - mondta.
Az április 18-ra szervezett szakszervezeti demonstrációt illetően azt mondta: erről a keddi ügyvivői testületi ülésen döntenek. Korábban nem tervezték, hogy részt vesznek a megmozduláson, de a helyzet jelentősen megváltozott azóta. A SZEF kész bármilyen akcióra - fűzte hozzá. Leszögezte: csak olyan javaslatot támogatnának, amely a társadalom egészét egyenlő és elviselhető mértékben terheli, amelynek tisztán látszik a célja és értelme és a későbbi kompenzálásra is kitér.
Hozzátette: elfogadhatatlannak tartják azokat a vállalkozásösztönzési javaslatokat is, amelyekkel úgy engednek át jövedelmeket a vállalkozásoknak, hogy nem kötik például foglalkoztatási garanciához. Varga László úgy vélte, hogy középtávú gazdasági stratégia nélkül az egyes lépések nem érhetik el céljukat.
Az Autonómok is elutasítják a programot
Elutasítja Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt tervezett intézkedéseit az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége is, kifogásolják ugyanis, hogy a lépések leginkább a kiskeresetűeket sújtanák, a részletekből azonban nem derül ki a "kényszerű áldozatvállalás" célja.
Az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők aláírására váró - Bajnai Gordon által készített - politikai nyilatkozat tartalmazza egyebek között a közszféra 13. havi juttatásának és a 13. havi nyugdíj jövő évi megszüntetését, illetve a táppénz általános mértékének 60 százalékra csökkentését. A közszféra számára kifizetett nominális bruttó fizetéseket két évre rögzítik; felülvizsgálják a közszféra 2009. második félévi kereset kiegészítését. Az idei 13. havi nyugdíj második részét visszavonnák, a családi pótlékot a jelenlegi szinten rögzítenék átmeneti két évre, a családi pótlék jogosultsági korhatárát 23-ról 20 évre csökkentenék, a gyes és a gyed időtartamát pedig két évben maximálnák átmeneti időszakot biztosítva az átállásra.
Borsik János, az Autonómok elnöke kifejtette: a javaslatok végrehajtása leginkább a kiskeresetűeket és a nyugdíjasokat sújtaná, ezért elfogadhatatlan. Hiányolta az intézkedések mögül a hatástanulmányokat, ezért úgy vélte, hogy az intézkedések várható eredményét a leendő kormány tagjai sem ismerhetik.
Ugyancsak hiányolta a megismert intézkedéstervezetek közül a pénzügyi szféra működésének szigorítását, az állami pazarlás visszafogását, illetve az áldozatokat felvázoló normaszöveg mögötti jövőképet. A javaslat nem tartalmazza azokat az elemeket, amiért érdemes lehet vállalni az áldozatokat - fejtette ki.
Borsik János nélkülözhetetlennek nevezte a sürgős tárgyalásokat a javaslatokról az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). A szövetség álláspontja szerint az egyeztetéseket demokratikus keretek között kell tartani - hangsúlyozta.