A rendezvényen - amelyen Karácsony Gergely szociológus, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatásvezetője mellett részt vett Tölgyessy Péter, az SZDSZ volt elnöke, egykori SZDSZ-es, független, majd fideszes országgyűlési képviselő és Körösényi András politológus, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke is - Réti Pál, a HVG főszerkesztője bevezetőjében azt mondta: bár most nagy a választójogi törvény reformjának konjunktúrája, „azt gondoljuk, hogy a miénk továbbra is versenyben van, holott a „Hogyan csökkentsük a képviselők számát?” versenybe nem szálltunk be”. Réti szerint Karácsony javaslata „visszautasíthatatlan ajánlat”.

A moderátori szerepet vivő Hann Endre szociálpszichológus, a Medián ügyvezető igazgatója arra mutatott rá, hogy a Karácsony-javaslat politikailag és matematikailag is „reális”. Hann annak a reményének adott hangot, hogy „sikerül pontot tenni arra a versenyre”, ami a pártok között zajlik, és melynek tétje, hogy melyik javasol kisebb parlamentet.

Karácsony Gergely

Karácsony önnön javaslatáról azt mondta: rengeteg javaslat van a választójogi törvény reformjára, de az idevonatkozó viták félrecsúsztak, ugyanis mindig a képviselők számát helyezik középpontba, „a gombhoz varrjuk a kabátot”. Szerinte önmagában a létszámcsökkentés nem elég indok ahhoz, hogy a választójogi törvényt módosítsák. Úgy vélte: Magyarországon a választásokon nem érvényesül az egyenlő értékű szavazat elve. Az egyéni választókerületek választópolgárainak száma között jelentős különbségek vannak és a megyei mandátumok számai sem arányosak a választópolgárokéval. Ezeket az egyenlőtlenségeket ugyanakkor teljesen nem lehet megszüntetni, vagy csak olyan áron, mint például a közigazgatási határok módosítása. Az elfogadás nagyobb esélye érdekében a szakember javaslatai a rendszert alapvetően megőriznék és csak kis lépésekkel javítanák annak működését.

Akár az egy választópolgárra jutó képviselők számát, akár a hüvelykujjszabályt (A köbgyökszabály jobb kifejezés rá. Azt jelenti, hogy ideális esetben egy ország parlamenti képviselői számának a köbe megegyezik a szavazópolgárok számával. Tehát nyolcmillió választópolgárral számolva Magyarországnak kétszáz képviselő lenne ideális – Sz. P.) tekintve a magyar parlament létszáma óriási – mondta Karácsony.

A széles konszenzus érdekében a javaslat a pártok mandátumszerzési esélyeit nem csökkenti, a mandátumarányt nem változtatná meg – hangsúlyozta a szociológus. Az elképzelés szerint helyreállna a szuburbanizáció miatt az elmúlt húsz évben Budapest és Pest megye közt létrejött aránytalanság, néhány nagyon csekély lélekszámú választókerület pedig megszűnne. Így 179-ról 171-re csökkenne az egyéni képviselők száma. A listás szavazatokat nem megyénként, hanem országosan összegeznék. Nem lenne külön területi és országos lista, csak országosan összegzett területi, összesen 148 mandátummal. A Medián által kipróbált modellek szerint a mandátumarányok alig változnának a jelenlegi helyzethez képest.

Karácsony úgy vélte: bármilyen választási reformot hajt végre az Országgyűlés, azt csak egy választással később – tehát egy mostani elfogadás esetén 2014-től – illenék bevezetnie, „hogy ne az aktuálpolitikai érdekeknek legyen alárendelve”. A tanulmány szerzője egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy javaslatai megvalósulhatnak-e. Azt szeretné, ha megindulna róla egy szakmai diskurzus, „ami kicsit ésszerűbb, mint ami a politikában folyik”.

Tölgyessy Péter és Hann Endre

A kisebb parlamenttel kapcsolatos ígérgetések 1993-ban kezdődtek – kezdte mondandóját Tölgyessy Péter, aki szerint a hivatalos pártjavaslatok sokszor azt sugallják, hogy minden probléma megoldódna, ha kevesebb országgyűlési képviselő lenne. Ez a volt pártelnök szerint „szimpla parasztvakítás”. A közvélemény túlnyomó többsége – Tölgyessy szerint részben okkal, részben ok nélkül – kudarcnak látja a rendszerváltást, különösen a parlament működését és haragját az Országgyűlés létszámának csökkentése iránti olthatatlan vággyal vezeti le. A parlamentet Tölgyessy „kijáró parlamentnek” írta le, ahol a képviselők konkrét dolgokat akarnak elintézni, kijárni, a pártvezérek pedig távol tartják magukat onnét, azt a képzetet keltve, hogy az egy „rettenetes, büdös intézmény”.

A volt politikus kiosztotta a két nagy pártot, amiért olyan, a választási törvényt illető reformjavaslatokkal jönnek rendre elő, amelyekről pontosan tudják, hogy a másik úgysem fogadja el. Ha a Fidesz által preferált, az egyéni képviseletet kidomborító rendszer lenne Magyarországon, akkor „már rég nem emlékeznénk arra, hogy ki volt Orbán Viktor” és az MSZP kilencven mandátumszázalékot kapott volna 1994-ben. Ha viszont az Izraelben dívó, küszöb nélküli, listás rendszer lett volna, akkor 1990-ben tizenhárom párt jutott volna az Országgyűlésbe. Ez viszont magában hordja annak a lehetőségét, hogy a kicsik fölértékelődjenek, megnőjön a zsarolási potenciáljuk.
 
Tölgyessy szerint Karácsony munkája „becsületes” és „megdöbbentően bölcs” javaslat. Azonban szerinte a választókerületi határok megváltoztatása a legjobb szándék mellett is a visszájára fordulhat. A Monarchia korának cseh tartományi választásait hozta példának: bár a németek csak bő egyharmadát adták Csehország lakosságának, a választókerületek határai úgy húzattak meg, hogy majdnem mindig a németek nyerték a választásokat, a csehek a saját szemszögükből legföljebb ikszelni tudtak. Az elemző úgy vélte: a javaslat annak fogja köszönni a kudarcát, hogy csak hatvanhét fővel csökkentené az Országgyűlés létszámát.

Komoly és konzervatív javaslatról van szó Körösényi András szerint. Konzervatív abban az értelemben, hogy a két szavazat – tehát egy egyéni és egy listás – és a vegyes rendszer megmarad, valamint, hogy semmi radikális újítást nem hordoz magában. A professzor szerint teljesen részletkérdés, hogy 386 vagy 319 országgyűlési képviselő van-e. A létszámcsökkentés mellett azonban Karácsony programja a területi aránytalanságok kiküszöbölését is célozza, s ez a reformlépés teljesen igazolható. Körösényi valószínűtlennek tartja, hogy ebben a ciklusban megreformálják a választási törvényt és mélyen egyetért azzal, hogy a választási reform elfogadása és életbelépése közt kell lennie egy választásnak, mert úgy lenne fair. Úgy vélte: a körzethatárokat akkor is módosítani kell, ha egyébként semmilyen reform nem lesz.

Karácsony Gergely Stumpf Istvánnal

A rendszer arányosítása és a kétféle lista megszűnése együtt jár-e azzal, hogy a pártelitek még inkább megerősödnek a megyék rovására? – tette föl a kérdést a közönség soraiban ülő Stumpf István, az egykori Orbán-kormány kancelláriaminisztere. Úgy folytatta: 1990-ben 777 777 szavazat nem hasznosult – vagyis ezt a 777 777 szavazatot az akkor még négyszázalékos küszöbön elhasaló pártok kapták –, míg ez a szám 2006-ban „lényegesen kevesebb” (173 923 – Sz. P.) volt. Vagyis a választók megtanultak együtt élni az ötszázalékos küszöbbel, így az „aránytalanságra való hajlama a rendszernek csökkent”. Stumpf fölvetette a demokratikus rendszer mélyreható megváltoztatásának a gondolatát is: eljátszott többek között a kétkamarás parlament gondolatával és a köztársasági, illetve a miniszterelnök közjogi helyzetének megváltoztatásával.

Egy joghallgató a következő, kevéssé valószínű, de elvileg elképzelhető helyzetet vetette föl: két párt jut be az Országgyűlésbe, az egyik 94,99, a másik 5,01 százalékkal. A nagyobbik párt megnyeri az összes egyéni mandátumot, így a kisebb aránylag sok töredékszavazatot kell, hogy kapjon, tehát megdőlhet az az elmélet, hogy a jelenlegi választási rendszer a kis pártok ellen hat.

Wiener György szocialista képviselő azokat az – utóbb hamvába holt – kísérleteket tekintette át, amelyek a választási törvény parlamenti reformjára irányultak az elmúlt mintegy tíz évben. Arra a következtetésre jutott, hogy a Karácsony-javaslat fő elemei az elmúlt tíz évben már megjelentek a pártközi tárgyalásokon, de aztán nem lett belőlük semmi. A jelenlegi rendszer kiszámíthatatlanságára hívta föl a figyelmet: az 1994-ben 32,99 százalékot kapott győztes megszerezte a mandátumok 54 százalékát, az 1998-ban listán győztes párt végül vesztes lett és a 2002-ben legtöbb mandátumot kapott pártszövetség ellenzékbe került. Egyetértett Körösényivel abban, hogy „nem a létszám az alapkérdés”.

A hvg.hu interjút készített Karácsony Gergellyel és Wiener Györggyel. A tanulmány szerzője szerint a parlamenti rendszer átalakításáról és azon belül a létszámról szóló vita álvita, „nyilvánvalóan elfogadásra alkalmatlan javaslatokkal állnak elő a pártok, amit mint kommunikációs tevékenységet, megértek”. Úgy folytatta: „megpróbáltunk kicsit álmodni” és ha kialakul egy szakmai diskurzus a javaslatáról, „az talán a politikai diskurzusra is hatással lehet”. Karácsony szerint az a fajta „bohóctréfa”, amely a kérdésben a közéletet uralja, tíz éve még nem volt jellemző. Az SZDSZ és az MDF két-két képviselője által benyújtott törvényjavaslatról Karácsony úgy vélekedett: nem fogja a képviselők kétharmada támogatni, mert a Fidesz az arányosítás ellen van. Bár saját javaslatának nem lennének nyertesei és vesztesei, a szociológus szerint nem valószínű, hogy törvény legyen belőle. Ha mégis, akkor csökkenne mind a területi aránytalanság, mind – ha nem is radikálisan – az Országgyűlés létszáma. Olyan üzenete lenne a törvénynek, hogy a pártok képesek voltak megállapodni, ami „fontos gesztus az állampolgárok felé”.

A lapunknak ugyancsak interjút adó Wiener György szerint a Karácsony-féle koncepció „már nem aktuális […], inkább nem támogatnám, mint támogatnám”. Egyrészt, mert nem csökkenti annyival az Országgyűlés létszámát, mint amennyire azt a társadalom óhajtja, másrészt „a választási rendszer alapproblémáit nem oldja meg”. Egy „fontolva haladó” javaslat, amely fönntartja a választási rendszer működési módját és aránytalanságát. Az MSZP több mint egy évtizede a választási rendszer arányosabbá tétele mellett tör lándzsát – hangsúlyozta a politikus. A jelenleg közkézen forgó elképzelések közül Wiener leginkább a kormány mostani javaslatát támogatná, ha az nem kapná meg a kétharmados többséget, akkor a két-két SZDSZ-es, illetve MDF-es képviselő által jegyzett három javaslat közül a másodikat, majd a harmadikat, s csak mindezek után a Karácsony-féle javaslatot.

Valamennyi mostani javaslat közös eleme, hogy az ötszázalékos küszöböt meghagyná. A kormánypárti képviselő szerint „nincs olyan rendszer, ami százszázalékos arányosságot tud biztosítani, a legarányosabb rendszerek kilencvenkilenc százalékosak”. A teljesen arányos képviselet matematikailag kizárt, még akkor is, ha nincs küszöbhatár. Hozzátette: a bejutási küszöböt 1993 decemberében, az MDF dominálta Boross-kormány alatt, az 1994. évi III. törvénnyel emelte föl az Országgyűlés négyről öt százalékra. Wiener a bejutási küszöb módosítását nem támogatná: nagyon kevés demokráciában nincs választási küszöb, ilyen ritka példa Izrael – tette hozzá. A képviselő azt tartja reálisnak, hogy egyik elképzelés sem kapja meg a szükséges kétharmados többséget, mert a Fidesz nem híve az arányosításnak.

Szegő Péter