Szigorúan ellenőrzött hitelek

Nemcsak a termékszerkezet, a Világbank is vált. Például hitelezési módszereiben – s Magyarországot használja a kísérleti terepéül. Ezen a héten ugyanis újabb, 140 millió dolláros hitelcsomagot írnak alá Washingtonban a Világbank és a magyar kormány képviselői. Az újabb szerkezetátalakító hitel harmadik a sorban, de céljaiban és elbírálási módszereiben sok újdonságot ígér. Erről és az eddigi szerkezetátalakító hitelek megvalósításáról szól összeállításunk.

„Nem csinálunk több nagy fehér foltot” – állapították meg a Világbank szakemberei a közelmúltban azon a Ljubljanában tartott szemináriumon, amelyet a szocialista országok és Laosz számára rendeztek. A megállapítás közvetett önkritikát is jelez, hiszen ebben az országcsoportban – tisztelet a kivételnek – nem igazán mondhatók sikeresnek az alapanyagszektorban világbanki támogatással finanszírozott fejlesztések. Irány a feldolgozóipar – ez lehetne az új jelszó, amelyet kísérletképpen Magyarországon a Világbank már 1986 óta alkalmaz. A nemzetközi pénzintézet ugyanis szakítva korábbi, főként az infrastrukturális felzárkóztatást szorgalmazó, illetve a nagy nemzeti programokhoz kapcsolódó finanszírozási filozófiájával – itt és most – az ipari szerkezetváltást, valamint az ehhez múlhatatlanul szükséges piaci feltételrendszer fejlesztését tűzte lobogójára.

Magyarország az elmúlt négy évben három nagy ipari szerkezetváltási programba kezdett bele a Világbank segítségével: jelenleg az iparban megvalósuló beruházások 65,2 százalékát világbankhitelekből finanszírozzák. az első 1986 augusztusában indult, és 100 millió dollárt ajánlott meg a műanyagipar komplex fejlesztésére. A kölcsön gyorsan lehívható része – mintegy 30 millió dollár – folyó importot finanszírozott, kettős céllal. Részben a korszerűbb gyártáshoz szükséges anyagok, alkatrészek fedezetéül szolgált, részben az importversenyt kívánta erősíteni. A program résztvevői – öt műanyagipari nagyvállalatot – pályáztatás helyett egyszerűen felülről kijelölték; abból kiindulva, hogy ha technológiájuk és termékszerkezetük korszerűsödik, az nem csupán a közvetlen exportbevételeket növelheti, hanem kihat a legnagyobb felhasználók – így a csomagolóipar, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, az építőipar és a közúti járműipar – piaci esélyeire is. Ez a terv már háttéripari kapcsolatokat is tartalmazott, mivel kiterjedt a szerszámgyártásra, a minőség-ellenőrzésre, a kutató-fejlesztő tevékenység megújítására, a piaci információs bázis megteremtésére is. A hosszadalmas előkészítést követően a kijelölt vállalatok – a bankok és az ipari tárca szerint – jó eredménnyel valósítják meg a fejlesztéseket, igaz: a tervhez képest némi csúszás tapasztalható. Ez utóbbiban vélhetően az is közrejátszik: az „ötök” tálcán kapták a pénzt, s mivel a hazai környezet szigorodik, most nem tudja összeszedni a fejlesztésekhez szükséges további forintokat.

1987 volt a II. ipari szerketátalakítási program induló éve. Ebben a 150 millió dolláros csomagban is szerepelnek kijelölt alágazatok, de a főhatóságok és a bankok megpróbáltak „tanulni” az előző fejlesztési tapasztalataiból. Ezért – úgymond – „biztosra mentek”: a gumiipari alágazat fejlesztésénél például leginkább a Taurus meg a Taurus hiteligénye között válogathattak. A fejlesztés – az illetékesek szerint – jó ütemben halad: a 32 millió dollár importigényű beruházás kapcsán 10 célprogram valósul meg, és öt éven belül 83 millió dollárral javul a nagyvállalat devizaegyenlege.

Az exportképességet megcélzó program második csomagja a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyártás javuló piaci pozícióira kívánt építeni. Nem sok eredménnyel. Az 50 millió dollárnyi csomagból a „táncra kért” vállalatok nem kértek: hosszas tanulmányozás, elemzés után sorra kiléptek a programból. Indokaink már-már refrénszerűek: a szabályozóváltozások miatt nem tudják vállalni a kemény feltételeket, ráadásul a legújabb rubel-szabályozás mesterségesen beszűkíti szocialista piacaikat, miközben itthon ugyancsak pang a kereslet. A program második csomagja már ágazati-alágazati megkötés nélkül, pályázati elbírálással hirdette meg a háttéripar fejlesztését, 46 millió dollár értékben. S bár a vállalatok évtizedek óta panaszkodnak a háttéripar háttérbeszorításáról, most mégis igen alacsony volt a részvételi kedv. A bankokhoz és a programirodához 1988 végéig benyújtott hitelpályázatok devizaigénye 24 millió dollár, amiből viszont csak 4 millió dollárnyit fogadtak el. (Előkészítés alatt áll még 18 vállalat pályázatának az elbírálása, miközben 20 visszamondta a hitelszerződést.) Ez a szokványos indokláson – a közgazdasági környezet szigorításán – túl némi iparpolitikai hiányosságra is felhívta a figyelmet. Jelesül: nem lehet általában háttéripart fejleszteni.

A most rajtoló III. ipari szerkezetátalakítási program a jelek szerint már valóban okulni kíván az elmúlt időszak kudarcaiból. A több részprogramból álló, 140 millió dollárnyi csomagterv szakít a korábbi „kijelölősdivel”, és nyitott pályázatot hirdet az egész feldolgozóiparra. A követelményeket azonban szigorítja! Fontos és teljesen új kritérium, hogy a beszállító-kooperáló vállalat is részesedhet világbanki hitelből, ha termelésének legalább 70 százalékát az exportáló vállalatnak adja el. Még izgalmasabbnak tetszik a projekt második fejezte, amely 8 millió dollár értékben ad lehetőséget kisvállalkozások fejlesztésére, illetve új vállalkozások indításának támogatására. Ez további 13 millió dollárral egészül ki, méghozzá a „szerkezetátalakítás társadalmi költségeihez való hozzájárulás” címen, ami prózaibb megfogalmazásban a veszteséges tevékenységek felszámolásával felszabaduló munkaerő átképzését, illetve munkahelyek teremtését jelenti.

Mindez új feladatot ró a világbanki kölcsönöket odaítélő bankokra is. E kisvállalkozások fejlesztésénél – magyar ipari struktúra merevségeiből kiindulva – nem húznak automatikus választóvonalat a 60 fős létszámhatárnál, hanem a tevékenység hatékonyságából indulnak ki, s megkísérelnek élni a társasági törvény adta új lehetőségekkel is. a kicsik esetében nem csupán feldolgozóipari célokra, hanem ipari szolgáltatásokra, marketingre, piackutatásra, tervezésre is felvehető a hitel.

Figyelemre méltó az is, hogy a bankok a világbankkölcsönt 15 évre kapják, és maximum 3 év alatt helyezhetik ki a kisvállalkozóknak. Érdekük tehát, hogy minél többször megforgassák a pénzt. Ráadásul az újabb feltételek mellett a bank is kockáztat, viselnie kell a hibás döntés következményeit. A munkahelyteremtő fejlesztések zömét – feltételezhetően – a strukturális munkanélküliséggel leginkább fenyegetett térségek – így Borsod, Komárom és Nógrád – veszik majd igénybe. (Borsodban a kohászatból felszabadulók oktatására már létre is hoztak egy regionális átképző központot.) A Világbank javaslata alapján most egységes és a korábbinál egyszerűbb eljárást dolgoznak ki a munkahelyteremtő beruházások elbírálására. Az előzetes számítások szerint egy új munkahely létesítése maximum 500 ezer forintba kerülhet. A teljes fejlesztési költség maximum 30 százaléka lehet a munkahelyteremtéshez nyújtott tanácsi támogatás. A kisvállalkozások esetében – ahol a beruházás maximum 50 százaléka lehet a világbankhitel –, 10 millió forintos fejlesztéshez az új kondíciók szerint például hárommilliós tanácsi támogatás és ötmilliós hitel társulhat. Azaz: kétmilliónyi saját tőkéből ötszörös értékű kapacitás hozható létre, ha van hozzá a térségben szabad munkaerő.

Mindez jelzi: a szerkezetátalakítási kedv élesztésénél a hitelek odaítélői szakítottak a hagyományos – külső és felső – iparpolitikai orientációkkal, és ezentúl leginkább a piacra bízzák a váltás sebességét. Ugyanakkor az ipari tárca kezdeményezésére 5 millió dollár értékben konzulensi, átvilágító tanácsadó (az új szerkezetátalakító hitelek felvételét segítő) külföldi tanulmányokat is finanszíroznak. E megrendelt munkák lehet, hogy kimutatják: nem is pénzben, hanem jó fejlesztési ötletekben vagyunk szegények.

ÁrvaHáz

A parlament elnökének váratlan lemondása jelenti az első komoly változást abban a politikai garnitúrában, amely néhány hónapja foglalta el a vezető posztokat Magyarországon. Arra persze számítani lehetett, hogy az új vezetés néhány tagja nem túl hosszú ideig tölti majd be hivatalát, mégis általános meglepetést keltett, hogy éppen a képviselőház amúgy harsány és energikus elnöke retirál – megválasztása után mindössze 239 nappal.

Stadinger István úgy megy, ahogy jött. Elnöki pályafutását már a kezdet kezdetén beárnyékolta az a körülmény, hogy megválasztását nem képviselőtársai kezdeményezték, hanem – a régi parlamenti rendnek megfelelően – az MSZP Központi Bizottsága és a népfront. A máig emlékezetes júniusi választásokon – egyedüli elnökjelöltként – végül is 222 támogató és 129 ellenszavazatot kapott, ami feltételezhetően nem is annyira a személyének, mint inkább a régi metódusnak szólt. Most, nyolc hónappal e szavazás után, a házelnök elsőként ismét a pártközpontot értesítette elhatározásáról, s nem azt a testületet, amelynek első számú tisztviselője volt.

Vajon miért kellett katapultálnia az elnöki pulpitusról az egykori repülőgépszerelő Stadinger Istvánnak? A közvélemény, miként a sajtó is, egyelőre csupán találgatásokra hagyatkozhat. A parlament első embere döntéséhez az Országgyűlés jövő heti, március 8-i üléséig nem kíván semmiféle magyarázatot fűzni.
 
Az ügy hátterét kutatva annyit alighanem megkockáztatunk, hogy a február 22-i elnöki nyilatkozat előtti két hétben kellett történnie valaminek, ami a házelnököt végül is lemondásra késztette. Február 18-ai parlamenti sajtó-tájékoztatóján ugyanis még semmi nem utalt arra, hogy „szorulna a hurok” a szenvedélyes vadász és horgász hírében álló házelnök körül. Stadinger István ekkor még terveit ecsetelte, például azt, hogy száz fővel növelni kívánja az Országgyűlés Irodájának az apparátusát, s hogy a jelenlegi három mellett további húsz szobát nyittat meg az Országházban a parlament tagjainak.

Hogy végül is mi történhetett, ami az ország egyik legmagasabb közjogi méltóságát lemondásra késztette, ezt mindmáig homály fedi. Egyes feltételezések a Szociáldemokrata Párt szerveződésével próbálják összefüggésbe hozni az SZDP egykori Zala megyei titkárának, Stadinger Istvánnak a lépését. Ez a „vonal” azonban alighanem igazolható. A házelnök – értesüléseink szerint – mindeddig nem keresett semmiféle kapcsolatot az újjászerveződő SZDP-vel. Ráadásul a szociáldemokrata hagyományait egyre erőteljesebben hangsúlyozó MSZMP számára ma már talán nem is volna feltétlenül kényelmetlen egy szociáldemokrata beállítottságú elnök a parlament élén.

Másfajta magyarázatok is forgalomba kerültek Stadinger István lemondásával kapcsolatban. Egyes verziók szerint a nagymarosi vízerőmű körüli szavazás már októberben kikezdte a házelnök tekintélyét, amelyen egy január 23-i esemény – amikor is a parlament pártonkívüli csoportjának alakuló üléséről az Országgyűlés vezetése szinte tüntetően távol tartotta magát – csak tovább rontott. Végül hallani arról is, hogy Stadinger István a bős–nagymarosi vízerőmű ügyének esetleges márciusi parlamenti újratárgyalása, s a korábbi döntés megváltoztatásának a lehetősége késztette távozásra.

Az elmúlt hónapokban persze nemcsak a házelnök, hanem maga a parlament is több alkalommal a bírálatok kereszttűzébe került. Ma már egyre inkább úgy tűnik, hogy a politikai vezetésnek is érdekében állna a parlament összetételének bizonyos módosulása. Egy szolid mértékű átrendeződés elősegíthetné, hogy ez a képviselőház 1990-ig meg tudja őrizni mandátumát. Az Országgyűlés személyi összetételének korlátozott mértékű megváltoztatásához alighanem elegendő lenne szabad utat biztosítania választók bizalmát elvesztő, illetve a mindeddig feltűnően passzív képviselők visszahívásának, illetve önkéntes visszavonulásának. Néhány napja Apró Antal egykori parlamenti elnök, majd egy zuglói képviselő, Gajdos Ferenc – mint ismert – már vissza is adta megbízólevelét, s hetek, hónapok óta tart a visszahívási eljárás Vida Miklós, Dauda Sándor és Cservenka Ferencné ellen. Mindeközben a múlt héten – Stadinger István bejelentésével egy időben – egy feltűnést keltő kijelentés is elhangzott a Hazafias Népfront székházában. A népfront egyik alelnöke, Márton János – egy HNF–MSZMP találkozón – úgy nyilatkozott, hogy kisebb változtatásokkal, nevezetesen 30-40 országgyűlési képviselő visszavonulásával, a magyar képviselőház nem volna rosszabb, mint a világon bármely más parlament.

Mindez megerősítheti a feltételezést: az elmúlt napok képviselői visszalépései nem feltétlenül elszigetelt esetek, hanem egy folyamat első állomásai. Az erőviszonyok módosítása érdekében az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy az Elnöki Tanács után az Országgyűlés elnöki posztjára is esetleg egy MSZMP-n kívüli képviselőt állítanak.

A pártonkívüli képviselők előtt Fejti György, az MSZMP KB titkára hétfőn mindenesetre azt nyilatkozta, hogy pártjának Politikai Bizottsága Szűrös Mátyást, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, az MSZMP KB titkárát javasolja házelnöknek. „A lehető legrövidebb időn belül meg kell találnunk az új elnököt – mondta. – Stadinger István lemondása, finoman szólva, nem jött jól ebben a zaklatott politikai időszakban.” 

MSZM(Paraszt)P?

Társadalmi vitára bocsátja új agrártéziseit az MSZMP, és a további javaslatok, észrevételek figyelembevételével áprilisban kívánják végleges keretbe foglalni a párt korszerűsí-tett agrárpolitikáját. Ez derült ki a legutóbbi KB-ülést követő szóvivői értekezleten, ahol arra kértünk választ Iványi Pál gazdaságpolitikai KB-titkártól: vannak e találkozási pontok, illetve melyek a leglényegesebb eltérések az MSZMP agrártézisei és az alternatív szervezetek – főként a Kisgazdapárt, a Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum – által javasolt agrárpolitikai törekvések között?

Iványi Pál először a nézetkülönbségekre, az eltérő megközelítési módokra hívta fel a figyelmet. Az MSZMP elutasítja az „új földosztás” koncepcióját, mivel úgy véli: a továbbiakban is meg kell őrizni a nagyüzemi gazdálkodás pozitív vonásait. Ugyanakkor az új agrártézisek legmarkánsabb változásaként éppen azt jelölte meg, hogy azok nemcsak elismerik, hanem támogatják is a mezőgazdaság többszektorúságát, a vegyes tulajdonosi formák terjedését.

Ez azt jelenti, hogy a korábbi-akhoz képest nagyobb teret szánnak a magánszektornak. A jövő magyar mezőgazdaságát – a gazdaságpolitikai titkár szerint – a köztulajdon és a magántulajdon, a hatékonyan szervezett nagyüzem és a modern kisgazdaság szerves együttélése jellemzi majd. Ehhez újra kell gondolni a tulajdonviszonyokat, a készülő átalakulási törvény tételeit, hatékonyan alkalmazni a társasági törvény adta lehetőségeket, és azt: miként lehet megteremteni a gazdatudatot a faluközösségekben. Jelezte, hogy az MSZMP agrártézisei sürgetik a földtulajdon és a földforgalmazás reformját.

Az MSZMP vitatja az alternatív szervezetek által szorgalmazott vertikális integráció erősítésének a módszerét is. Abban közösek a nézetek, hogy alap-vetően meg kell változtatni az agrárgazdaság belső érdekeltségi rendszerét, ám hibásnak tekintik, ha ez a folyamat csupán külső beavatkozások nyomán indul be. Az MSZMP szerint főként az önkéntesség elvének alkalmazása, az alulról jövő kezdeményezések érvényre juttatása oldhatja a mai torz érdekeltségi és szervezeti együttműködést.

Egyetértenek viszont mindazokkal a javaslatokkal, amelyek az agrárgazdaságban is a piaci viszonyok erősítését, a normatív szabályozást, új közgazdasági és jogi környezet kialakítását tartják szükségesnek. Megegyeznek elképzeléseik azon alternatív kezdeményezésekkel is, amelyek a mainál megfelelőbb ár- és érdekeltségi rendszer, valamint új támogatási politika bevezeté-sét javasolják.