2009. február. 24. 16:28 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 24. 16:11 Itthon

MSZP: hozzon létre speciális alakulatot a rendőrség

Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy erősítse meg speciális alakulat megalakításával a rendőrséget az etnikai jellegű vagy ilyen gyanút felvető események megelőzésére, az elkövetők mielőbbi elfogására - közölte Juhász Ferenc, a párt elnökhelyettese.

Ha a Fidesz beterjeszti a részletesen kidolgozott, a büntető törvénykönyv szigorítására vonatkozó javaslatát, azt a szocialista párt kész érdemben megvitatni a további, esetleg még felmerülő egyéb javaslatokkal együtt - olvasható a kormánypárti politikus közleményében, amelyet a tatárszentgyörgyi gyilkossággal kapcsolatban adott ki.
   
Az elnökhelyettes szerint akár etnikai, akár más ok áll a mostani bűncselekmény mögött minden korábbinál súlyosabbnak kell lennie a büntetésnek. A folyamatosan javuló bűnügyi statisztikák ellenére az egyre súlyosabb és vadabb bűncselekmények joggal és okkal háborítják fel a nyugalmat és békét akaró embereket - hangsúlyozta a képviselő.  
   
Juhász Ferenc közleményében azt írja, hogy értetlenül állnak a brutális bűncselekmény előtt, de nem tehetetlenül. Hozzáfűzte: elvárják a rendőrségtől, hogy minden lehetséges eszközzel kutasson a gyilkosok után, és mielőbb kerítse kézre a bűnösöket. 
  
Juhász Ferenc közölte, az MSZP minden politikai támadást megad ahhoz, hogy a rendőrség megvédje az ártatlan embereket, annak nem lehet sem anyagi, sem szervezeti, sem pedig politikai akadálya. 
   
"Ez az eset határvonalat jelent. Innentől kezdve egyetlen politikai erőnek sem lehet célja és eszköze az etnikai feszültségek és a szélsőjobboldali indulatok szítása. Mostantól minden egyes pártnak és politikusnak ezerszer is meg kell fontolnia, hogy mit mond cigány emberekről, mit tesz a védelmükben, vagy mit tesz ellenük" - fogalmazott az elnökhelyettes, aki szerint társadalmi okai vannak a történteknek. 
   
A MSZP-s politikus szerint rendnek kell lennie az országban, de ehhez mindenekelőtt rendnek kell lenni a fejekben, az nem szolgálja a rendet, ha vannak olyan jobboldali hangok, lapok és politikusok, akik felmentést adnak és bátorítanak a cigányok elleni támadásokra. 
   
Juhász Ferenc szerint a cigányság helyzetén javítani és a társadalmat összetartani nem egyszerűen kormányzati feladat, hanem nemzeti felelősség, ebből minden politikai pártnak ki kell vennie a részét azzal, hogy nem szítja, hanem csillapítja a társadalmi feszültségeket.
   
A Pest megyei település cigánytelepén, az utca utolsó házában hétfőre virradóra történt a brutális bűncselekmény, amelyben egy kisfiút és édesapját ismeretlenek agyonlőtték, házuk eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt, majd teljesen kiégett. A támadás során egy 3 és egy 6 éves gyermek szintén megsérült, őket édesanyjukkal a mentők Budapestre szállították kórházba. A rendőrség 10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az ügyben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.