hvg.hu: Kezdjük a legaktuálisabbal, hiszen pénzügyjogász, miniszterelnök-feleség, biztosan van véleménye. Mit gondol a világválságról?

Dobrev Klára: Láttam nemrég néhány közgazdász vitáját, akik azt mondták: beszéljünk stratégiákról, de számokról ne, s ez nagyon ijesztően hangzott. Nagyon dühös vagyok azokra a banki reklámokra, amik azt hirdetik: hitelből lehet nyaralni, ajándékot venni, bulit szervezni. Magyarországon nincs meg az öngondoskodás, tartalékképzés sokszáz éves tapasztalata. Most azok is bajba kerülnek, akik nem vettek fel hitelt, akik nem humbug szakon végeztek, rendes szakmát tanultak, vagy éppen évekig dolgoztak egy gyárban.

hvg.hu: Mintha a rendkívüli parlamenti ülésen Gyurcsány Ferenc is hasonlóval próbálkozott volna: előbb az irányok, aztán a számok. Vagy rosszul láttuk?

D. K.: Mi magyarok hajlamosak vagyunk a csodavárásra. A rendszerváltástól meg az uniós csatlakozástól nem csak a szabadságot, de az „osztrák” jólétet is vártuk. Ugyanakkor nem alakítottuk át gyökeresen a nagy állami elosztórendszereinket, és nem sajátítottuk el az öngondoskodás kultúráját sem. Egy ilyen válságnak nagyon erős kijózanító hatása van világszerte. Rájövünk, hogy nincsen ingyen ebéd, nincs, aki kívülről segít rajtunk.  A segítségnek, a hitelnek ára van. És sajnos a hitelfelvételekkel az emberek Amerikától Írországig előre elköltötték a pénzüket, s azt hitték, hogy ez a gazdasági növekedés. A másik jelenség, amiről kis országként muszáj beszélnünk, az az, hogy mivel a világgazdasági válság folyamatait nem mi irányítjuk, Magyarország számára a siker kulcsa a gyors alkalmazkodás. Ez azonban komoly lélektani nehézség az embereknek, mert ez egyben gyors változást is jelent, s ettől félnek. Nemrég olvastam az egyik napilapban az egri kórház egyik nővéréről, aki másokkal együtt tüntetett és sztrájkolt a kórház tulajdonviszonyainak megváltozása ellen. Utólag viszont azt mondta, hogy három-négy hét után mégis visszament a kórházba, jelentkezett egy állásra, ahova visszavették, s most nagyon boldog. Azt mondta: nem tudom, mitől féltem, csak azt akartam, hogy ne változzon semmi. S közben pedig kiderült, hogy a félelme teljesen alaptalan volt.

© Stiller Ákos

hvg.hu: Sokak szorongása azonban már egyáltalán nem irracionális, naponta jelentenek be csoportos létszámleépítéseket a cégek, s messze még a vége. Nekik mit tanácsol?

D. K.: Senki sem gondolhatja azt, hogy az emelkedő munkanélküliséget megállíthatjuk a határainknál.  És sajnos lesz, akinek annak ellenére megszűnik a munkahelye, hogy a kormány komoly, 16,7 milliárd forintos munkahelymegtartó programot hirdetett meg. A közalkalmazotti szférában pedig nem lesz elbocsátás munkaerő-leépítés miatt. De így is lesznek bajbajutottak, akiket az új közmunkaprogramokkal segít az állam is, de talán ennél is fontosabb, hogy az átmeneti egy-másfél évet is aktívan tudják eltölteni.  A munkanélküli hónapok nagyon tönkre tudnak tenni egy embert, fontos éreznie, hogy szükség van rá. Abban reménykedem, hogy ebben az időszakban az állam mellett a helyi közösségek is aktívak lesznek, s a munkájukat elveszítő emberek lelkének megtartásában részt vesznek.

hvg.hu: Ha már a társadalom kijózanodását említette, egy nemrég megjelent publicisztika a magyar elit kényelmes „félrendszerváltásának” következményeit emlegette fel és irányváltást sürgetett. A politikusok kijózanodására lát esélyt?

D. K.: Magyarországon nemcsak parlamenti képviselőkből áll az elit, hanem a vezető újságírókból, rektorokból, kórházigazgatókból, iskola- és színházigazgatókból, multinacionális és magyar cégek vezérigazgatóiból. Azzal egyetértek, hogy akkor tud gyorsan alkalmazkodni az ország, ha a felelősséggel bíró emberek gyorsan váltanak. Nem akarnám senkitől azt a lehetőséget, de azt a felelősséget sem elvenni, hogy rajta is múlik, mi történik ebben az országban. Persze nem elvitatva, hogy egy politikusnak, főként a kormánypártban, fokozott szerepe van ebben, de nem lehet mindig a másikra mutogatni. Nem hiszek – válság esetén sem – a mindent helyettünk megoldó, „királyoskodó” hatalomban.

hvg.hu: A nőkben viszont hisz, úgy tűnik. Nemrég az ön elnökletével alapították meg a nők esélyegyenlőségéért küzdő UNIFEM magyarországi szervezetét. Ez afféle „first ladynak” kijáró díszfunkció vagy gyakorlati feladatokat is jelent?

D. K: Elsősorban gyakorlati feladatokkal jár. Nagyon hiszek abban, hogy a női esélyegyenlőség érdekében végzett munka nemcsak a nőknek, hanem az egész társadalomnak, sőt, az egész gazdaságnak fontos. De ma többnyire kínos a nők hátrányos megkülönböztetéséről beszélni, mert nőként könnyen megkaphatjuk az „erőszakos kékharisnya” besorolását, a témát szóba hozó férfit pedig nem is értik. Egyelőre tabutéma például, hogy a két-háromgyermekes anyuka 20-25 százalékkal alacsonyabb fizetésért végzi el ugyanazt a munkát, mint egy férfi. Ha egyáltalán kap munkát, ugyanis a gyerekeket nevelő anyát erős bizonytalansági tényezőként tartják számon a munkaerőpiacon, ugyanakkor olyat nem hallunk, hogy egy apától a munkafelvételi beszélgetésen azt kérdeznék, hány gyereke van és ki marad otthon velük, ha betegek. Ezen változtatni kell, ami lassú, szisztematikus munka, hiszen több ezer éves patriarchális viszonyokon alapul a rendszer.

© Stiller Ákos

D. K.: A családtámogatási rendszer átalakítása nem az én asztalom, de valóban azt gondolom, hogy a gyes és a gyed három éves rendszere valójában nem segíti a nők visszatérését a munkaerőpiacra, és a társadalmi, családi elvárások nem adják meg a választás lehetőségét. A rendszerváltás után tudatosan leépített bölcsőderendszerrel pedig szinte minden kisgyerekes anyát bezártunk három évre. Bölcsődékre van szükség, a norvégok például azt mondják: amíg nincs elég férőhely, addig ne is kezdjünk el esélyegyenlőségről beszélni.

hvg.hu: Látjuk, ragaszkodik korábbi kijelentéséhez, miszerint „meg kell adni a választás felszabadító szabadságát”. De hogyan képzeli el ezt azon a munkaerőpiacon, amely nemigen tart igényt a részmunkaidős munkaerőre, diákokra és kismamákra?

D .K.: Az elmúlt években a munkajog és az adózás szabályai is úgy változtak, hogy ma már nem drágább két részmunkaidőst alkalmazni egy helyett. Sokat beszélgettem olyan nagy munkaadókkal, ahol lehetne ugyan részmunkaidőben dolgozni, de a vezetők részéről komoly ellenállásba ütköztem. Azt hallom például egy magyarországi nagybank vezetőjétől: nem éri meg négy órában foglalkoztatni valakit, mert bejön nyolcra, fél kilencig kávézik, aztán két óra múlva már azt várja, hogy hazamenjen. Ez viszont egyáltalán nem igaz, több felmérés is kimutatta, hogy a részmunkaidősök jól dolgoznak, bizonyítani, teljesíteni akarnak.

hvg.hu: Ön a mellrák elleni küzdelem egyik vezéralakja. A vastagbélrák legalább ilyen gyakori és legalább olyan intenzitású szűrőprogramot igényelne. Mérlegel a társadalmi szerepek között annak alapján, hogy melyik tűnik jól kommunikálhatónak?

D. K.: Az a legfontosabb, hogy ne plakátarc legyek. Olyan ügyek mellé állok, amelyekben dolgozni is tudok. Olyan megfontolás azonban nincs, hogy egy-egy téma nem elég elegáns a miniszterelnök feleségének. Ha valamiben tudok segíteni, az éppen a tabudöntögetés, a személyiségemhez is ez áll inkább közel. Főként úgy, hogy a társadalomban van egyfajta álszentség, például a rákkal kapcsolatban. Amikor a mellrákról beszélünk, akkor az összes daganatos betegségről beszélünk tulajdonképpen, húzza magával a többit is, legyen szó méhnyak-, vastagbél- vagy éppen prosztatarákról.

hvg.hu: Az Egészséges Településekért Alapítvány kurátora, sokat jár vidéken. Nem zavarja, hogy sokan ágálnak az ellen, hogy fővárosi értelmiségiek mondják meg, miként kellene élni egy vidéki zsákfaluban?

D. K.: Nem, mert osztom ezt a véleményt. Én sem szeretem a megmondó szerepet. Ahogy azt sem szeretném eldönteni mások helyett, hogy mi a jó családmodell, sőt, azt sem, hogy ki a jó anya: aki dolgozik, vagy aki nem. Az Egészséges Településekért Alapítvány kurátora vagyok, s a munkatársaimmal arra törekszünk, hogy kistelepülések jó példákkal segíthessék egymást. Előfordul, hogy két egymástól néhány kilométerre fekvő, azonos munkanélküliségi, gazdasági paraméterekkel bíró faluban egészen másként élnek. Az egyikben pezseg a közösségi élet, míg a másikban totális a depresszió. Ilyenkor nagyon sokat segíthet a máshol működő jó példa, a lelkesedés. És félreértés ne essék, ez nem földrajzi fekvés függvénye.

© Stiller Ákos

D. K.:  Azért módosították, mert sok bűncselekmény-gyanús visszaélés történt. Az adórendszer nem szakadhat el nagyon az adómoráltól. Az jó, ha az adórendszer támogatja a pozitív programokat, mert egy vállalatnak van dolga azzal a közösséggel, ahol működik. Ugyanakkor meg kell találni azt az eszközt, amely nem ad lehetőséget visszaélésre. Ez a szigorítás kifejezetten a tömeges, sokmilliós visszaélések visszaszorítására szolgált.

hvg.hu: Mellesleg viszont visszarettenti a becsületes adományozókat. Politikai „öntudatra ébredése” óta milyen szellemi utat járt be?

D. K.: A rendszerváltás idején voltam 17–18 éves, s az Eötvös József Gimnáziumba jártam, amely a politika iránt rendkívül nyitott intézmény volt akkor és korábban is. Volt olyan tanárom, aki konzervatív, volt, aki liberális, s volt, aki baloldali nézeteket vallott, de erről pártoskodás nélkül lehetett vitázni. A világlátásomat persze az első pillanattól kezdve meghatározták a baloldali-liberális nézeteket valló írók, gondolkodók, közéleti szereplők. Kezdetben nagyon szimpatikus volt az a párt is, amelynek képviselője, Deutsch Tamás például még a KISZ-táborunkba is lejött előadást tartani. Én meg is maradtam liberális gondolkodású baloldalinak, a Fidesz azonban a liberalizmustól nagyon messze került.

hvg.hu: Mozgalmas évek vannak a férje mögött, s most az eddigieknél is kritikusabb a helyzet, a neheze most jön. Bírja még a gyűrődést Gyurcsány Ferenc?

D. K.: A férjem nem stresszes típus. Tényleg embertelen megterhelés, amit ez a poszt jelent, de nagyon sokat beszélgetünk, s a stresszkezelés másik nagyon hatékony formája a sport, amiben szintén aktív Feri.

hvg.hu: Latolgatják már a 2010-es választás esélyeit?

D. K.: Természetesen. Meg kell nyerni. Bár most nem ez a fő téma, hanem a válság és a válság hatásait enyhítő legjobb megoldások kitalálása.

Kovács Andrea