Börtönből szabadították a Globex-vezetőket - új fordulat
Új eljárásra kötelezte a Legfelsőbb Bíróság (LB) a másod fokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblát az egykori Globex-vezetők bűnperében. Postáné Vellai Györgyikét és Vajda Lászlót a börtönből szabadították, bár az új ítéletig lakhelyelhagyási tilalom sújtották. Az újabb eljárásnak tisztázni kell, hogy a két vádlott elsikkasztott-e hatmilliárd forintot, az LB ugyanis éppen a bűnösség megállapításában talált törvénysértéseket.
Az 1989-ben egymillió forintos tőkével indított Globex-csoport tevékenységét 1989 és 1993 között jelentős részben az a Leumi Hitel Bank Rt. finanszírozta, amelynek ügyvezetője akkor a ma 58 éve Postáné Vellai Györgyike volt. A vállalkozás 1991-ben alakult részvénytársasággá, majd 1993-ban létrehozták a Globex Holdingot is. A cégcsoport főleg budapesti luxusházak építésével és értékpapírok forgalmazásával, kezelésével foglalkozott. Kötvényeik – a Globex 1998 és a Globex 2000, továbbá Rezidencia elnevezésű ingatlanbefektetési jegyük – mesés hozamot ígértek, de a Globex, mivel működése rendkívül felelőtlen és pazarló volt, nem tudta a kifizetéseket teljesíteni. Például csak a Vörösmarty téri székház bérleti díja havonta több tízmillió forintot vitt el, amelyet a kisbefektetők részvényeiből fizettek ki, így nem volt meglepő, hogy a holding jelentős vagyona ellenére veszélyesen eladósodott.
A cég vezetői a pénzügyi nehézségek ellenére úgy gondolták, hogy a követeléseket vissza tudják fizetni. A cégcsoport összeomlását végül a Postabanknál történtek és a sajtóban megjelent híresztelések siettették.
A Globex-ügy 1998 második felében pattant ki. A cégcsoport hónapok, évek óta húzódó fizetési ígéreteit megelégelve többen is felszámolási eljárást kezdeményeztek a Fővárosi Bíróságon. A Globex 1998. szeptember 2-án a kedvezőtlen tőkepiaci változásokra hivatkozva felmondta a soproni önkormányzattal kötött vagyonkezelési szerződését, és fel kellett függeszteni három a társasághoz tartozó újság, a Reform, a Képes Európa és a Képes Anna kiadását. Mindezek felkeltették az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) figyelmét, amely aztán feljelentést tett. Az ennek alapján megindult nyomozás során – amelyben hatszáz tanút hallgattak meg – a rendőrség vizsgálta a Globex Brókerház befektetéseit (amelyhez a befektetők által adott értékpapírokat használták fel), a Hotel Rózsadomb ügyét, illetve a Globex 2000 kötvények kibocsátását.
Károsult önkormányzatok |
Budapest XII. kerületének vezetői 1995-ben összesen 385 millió forint névértékű részvényt és kincstárjegyeket bíztak rájuk. Igaz, a szerződést 1996-ban felmondták, mégis 35,5 millió forintot buktak el az üzleten. A XI. kerület vezetői hasonlóan tettek, ők 730 millió forintnyi részvényt bíztak rájuk, ami a városrészre nézve végül 475 millió forintos veszteséggel járt. Sopron városa pedig 3 milliárd forintot vesztett a Globex Holdinggal 1997 októberében kötött üzleten. Az ügyészség szerint a Soprontól átvett értékpapírokat a Globex eltulajdonította, és aktuális köztartozásaira, ügyfeleivel szemben fennálló kötelezettségeire fordította, a megbízó részére az értékpapírok aktuális helyzetéről készített kimutatások pedig valótlan tartalmúak voltak. Ezt azonban nem sikerült teljesen bizonyítani, így a bíróság bizonyítottság hiányában nem tudta a Vellai-Vajda párost elítélni. |
A bűncselekmények miatt 528 kisbefektetőt összesen 567 millió forintos kár ért, amelyből a befektetésvédelmi alap személyeként 1 millió forintot megtérített. Három önkormányzat is károsult: a legnagyobb összeggel, mintegy 3,2 milliárd forinttal Sopron városa, továbbá 500, illetve 600 millió forinttal a főváros XI. és XII. kerülete. A rendőrség nyomozott a Hunguest Rt. feljelentése nyomán a Hotel Rózsadomb ügyében is. A szövevényes ügy egyik mellékszála a Globex Kisszövetkezet tevékenységének vizsgálata volt, amely a Globex-dolgozók nyugdíjpénztáraként funkcionált, s 8,2 millió forintos kárt okozott.
A vizsgálat során nehézséget okozott, hogy a Globex Brókerház csődje érintette a tőzsdét is, s a vizsgálatkor még nem volt Magyarországon bejegyzett tőzsdei szakértő. Az értékpapír-kereskedelemből több milliárd forint kár keletkezett. A történtek miatt a Globex-érdekeltségű cégeket felszámolták. Az okozott kárértékből a cégvezetők II. kerületi ingatlanjainak, illetve egy már eladott ház értékének lefoglalása után több százmillió forint térült meg.
A rendőrség az ügyben tizenöt embert 559 rendbeli bűncselekménnyel gyanúsított meg sikkasztással, hűtlen kezeléssel és okirathamisítással, a Fővárosi Főügyészség azonban csak tíz ember ellen emelt vádat 2001 júliusában. Vellai Györgyike és a tulajdonos Vajda László ekkor már előzetes letartóztatásban volt, miután őket nemzetközi elfogatóparancs kiadása után hozták haza Németországból 1999 januárjában. Fogva tartásukat két és fél év után, 2001 augusztusában, házi őrizetüket pedig 2002 júliusában szüntette meg a Fővárosi Bíróság.
Varga Zoltán bíró |
Az ügyészség szerint is aktívan részt vett a Globex-csoport irányításában, ugyanis a vádhatóság megállapítása alapján az elsőrendű vádlott Vellai volt a döntéshozó, de tevékenységéről tudott és abba bele is egyezett a másodrendű vádlott Vajda. Az ingatlanbefektetési jegyek és kötvények értékesítésével pedig Vellai Györgyike és Vajda László tényleges célja a forrásbevonás volt. Utóbb mindezekkel Vellai nem tudott elszámolni. Vajda tudtával és beleegyezésével eltulajdonította az értékpapírokat, és a cégcsoport egyéb kifizetéseihez, kölcsöneihez használta fel az értékpapírokat. Így a magánszemélyeknek félmilliárd forintot, a három önkormányzatnak pedig összesen 3,8 milliárd forintot meghaladó kára keletkezett.
Egy további vádpont szerint a cégcsoport 1998-ban a II. kerület Vérhalom utca 12. szám alatti ingatlannal kapcsolatos fiktív szerződések kapcsán egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a Hotel Rózsadomb Rt.-nek. Emellett négyszázmillió forintos kár keletkezett a Rezidencia Ingatlanbefektetési Alap jegyzése során, mert nem a befektetők érdekeinek megfelelően kezelték az alap vagyonát és 1998-ra annak jelentős részét elveszítették.
Az ügyészség úgy látta, Vellai felbujtóként, két volt munkatársa pedig tettesként követett el a Postabank sérelmére 600 millió forintos kárt okozó csalást 1998-ban. A három vádlott ugyanis egy kölcsönfelvételnél megtévesztette a pénzintézet döntéshozóit egy ingatlan tehermentességét illetően.
A cégvezetők |
Vellai Györgyike Klárának két felnőtt gyermeke van, egy fia és egy lánya. Főállásban a Globex fénykorában is a Közgazdaság-tudományi Egyetem docense volt, az oroszlános cégnél nem állt munkaviszonyban. A Globexnél végzett munkájáért havi 1,2 millió forint tiszteletdíjat kapott, amit 1998-tól nem vette fel. Vajda László pedig havi másfél millió forintos jövedelemért vezette a holdingot, de mint mondta, nem vette fel a pénzt. |
Az ügyészség vádja alapján Vellai Györgyikére és Vajda Lászlóra 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés volt kiszabható. A 2006 decemberében kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság az első- és a másodrendű vádlott bűnösségét 60 rendbeli sikkasztásban, többek között a kisbefektetőkkel kapcsolatos vádpontban mondta ki, továbbá Vellai Györgyikét bűnösnek találta hűtlen kezelésben, csalásban és magánokirat-hamisításban is. A bíróság viszont több vádpontban, így például a soproni és a fővárosi XII. kerületi önkormányzat portfólió-kezelése ügyében felmentette a vádlottakat.
Ezek alapján a Globex egykori vezérigazgatóját Varga Zoltán bíró két év hat hónap szabadságvesztésre ítélte, Vajda László másodrendű vádlottra, a cégcsoport egyik tulajdonosára pedig egy év nyolc hónap letöltendő börtönt szabott ki. Mivel a büntetésbe az előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítják, ezért az elsőfokú ítélet szerint egyiküknek sem kellett börtönbe vonulnia. További öt vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, ketten megrovást kaptak, egy embert pedig minden vád alól felmentett a nem jogerős ítélet.
Tárgyalóteremből a börtönbe © MTI - Bruzák Noémi |
Az egykori Globex-vezetők védői, így Vellai Györgyike ügyvédje, Horváth Z. Péter és a Vajda László védelmét ellátó Bánáti János szerint a szigorú ítélet több ponton téves, némely esetben pedig egyenesen törvénysértő. Akácz József büntetőtanácsa a felülvizsgálati kérelem során most igazat adott neki, és eljárásra kötlezte az ítélőtáblát.