Ferencváros: akár el is veszítheti utólag a mandátumát a nyertes
Ha a Ferencvárosban megválasztott országgyűlési képviselőről a rendőrség utólag megállapítja, hogy bűncselekményt követett el az ajánlószelvényekkel kapcsolatban, és ezt a bíróság is kimondja jogerős ítéletben, akkor a megválasztott képviselő elveszíti a mandátumát - mondta Tóth Zoltán választási szakértő az MTI érdeklődésére hétfőn a január 11-i időközi választásról.
Az MTI arról kérdezte a szakértőt, hogy a ferencvárosi hamis ajánlószelvényekkel összefüggésben megindult nyomozásban december 31-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói lefoglalták a képviselő-választáson induló valamennyi párt jelöltjeire leadott ajánlócédulákat a helyi választási irodában. A rendőrség a választás, népszavazás és népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen az ügyben. A rendőrség hétfőn úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy ezen a héten elkezdik ezeket a szelvényeket szakértőkkel megvizsgáltatni.
Tóth Zoltán hangsúlyozta: a választási eljárás és a büntetőeljárás között nincs közvetlen összefüggés, mert a két eljárásnak más a célja. A választásinak az, hogy törvényes keretek között minél gyorsabban betöltsék a megüresedett mandátumot, a büntetőeljárásnak viszont az, hogy megállapítsák a bűnösséget vagy az ártatlanságot.
Nem kell, hogy időben utolérjék egymást, azonban a két eljárás az alkotmányosság szintjén utóbb össze fog kapcsolódni, és ha a január 11-én megválasztott országgyűlési képviselőről a rendőrség utólag megállapítja, hogy bűncselekményt követett el az ajánlószelvényekkel, és ezt a bíróság is kimondja jogerős ítéletben, akkor a megválasztott országgyűlési képviselő elveszíti a mandátumát - mondta a választási szakértő.
Az ajánlószelvények szakértői vizsgálatáról Tóth Zoltán kifejtette: a rendőrségnek vizsgálnia kell az adatok megfelelőségét, technikai szempontból azt, hogy milyen a cédula alapanyaga, valamint azt is, hogy azok az emberek írták-e alá, akiknek az adatai ténylegesen ott szerepelnek.
Ferencvárosban azért kell időközi választást tartani, mert Gegesy Ferenc (SZDSZ) polgármester szeptember közepén lemondott parlamenti mandátumáról, amelyet a 2006-os választáson a 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületben szerzett.
Korábban a helyi választási bizottság Jobbik által delegált tagja hívta fel a sajtó figyelmét arra, hogy az MDF ajánlószelvényeinek jelentős része álláspontja szerint fénymásolt hamisítvány. Az Állami Nyomda szakértői azt állapították meg, hogy három párt - az MDF, a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt (MSZZP) - által leadott összes ajánlószelvény 73 százaléka valóban hamis. Ezért e három párt jelöltjei nem indulhatnak az időközi választáson.