BA: lényegesen csökkent a sztrájkolók száma
Lényegesen csökkent a ferihegyi sztrájkban résztvevő munkavállalók száma szerdára, így a forgalom zavartalan és a munkabeszüntetés nyolcadik napján a cargo forgalom is elindulhat.
Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője elmondta, hogy szerdán a 299 dolgozóból 200-an felvették a munkát és a korábban szintén sztrájkoló karbantartók 100 százaléka is dolgozik. Így a forgalom zökkenőmentes, valamennyi utasbiztonsági kapu működik, igaz, egyelőre továbbra is csak a 2B terminálon.
Bár megegyezés a keddi tárgyaláson nem született a felek között, Szollár Domokos szerint a helyzet lényeges javulása annak köszönhető, hogy a munkáltató hajnali fél kettőkor eljuttatta a dolgozóknak a megállapodás tervezetét, amely a szóvivő szerint "nagyon előnyös".
A sztrájkot hirdető két szakszervezet, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete, valamint a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) vezetői szerdán délelőtt 10 órakor folytatják az egyeztetést a BA-val.