2008. december. 16. 17:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 16. 17:38 Itthon

Az MSZP januárra átcókmókol

Az MSZP január 8-án veheti birtokba a VI. kerületi Jókai utcai új székházát, amelyet az eladott Köztársaság téri épület árából vett és újítatott fel - közölte Nyakó István, a párt szóvivője.

A költözés már megkezdődött, a pártnak december 31-ig kell elhagynia a Vérmező úti bérleményt. A felújított VI. kerületi épületet azonban csak január 8-tól veheti át a párt, de addig sem marad székház nélkül, egy Thököly úti épületben veszik fel a telefonokat - mondta a szóvivő.

A VIII. kerületi Köztársaság téri székházból való kiköltözés után az MSZP politikai központja a Vérmező úton volt, de a Thököly úton is voltak és vannak irodái. Nyakó István azt mondta, az új székház kisebb lesz, mint a régi, mintegy egyharmada a Köztársaság térinek.

Ismertetése szerint a Köztársaság téri ingatlan eladásából származó bevétel, mintegy egymilliárd forint fedezi az új székház felújításának és a költözésnek a költségeit. A szóvivő azt mondta, hogy az irodaházban, amelynek az MSZP száz százalékos tulajdonosa, helyet kapnak a párt tagozatai, platformjai, partnerszervezetei is.

Nyakó közölte, nem szerveznek átadó ünnepséget, de a sajtón keresztül a nyilvánosságnak is lehetősége lesz az új központot megismerni. A szóvivő kitért arra, hogy a Köztársaság téri székház eladásáról azért döntöttek több mint két évvel ezelőtt, mert a magyar történelem rendkívül tragikus pillanatai köthetők az ingatlanhoz.

A VI. kerületi egykori KPVDSZ-székházat 2007 szeptemberében vette meg az MSZP. A ház 2800 négyzetméteres, irodaháznak épült, ötemeletes, pincéje, színházterme és egy nagy aulája is van, 2008 elején kezdték felújítani.

Sajtóhírek szerint az MSZP bruttó 700 millió forintot fizetett érte, a felújítások, az átalakítások további százmilliót emésztenek fel. Az Állami Számvevőszék egy 2007-es jelentéséből az derült ki, hogy az MSZP a Köztársasági téri székháza kapcsán 1,2 milliárd forinthoz jutott. 950 millió forintot kapott magáért a székházért, míg 251 millió forintot egy meghiúsult adásvétel opciós díjaként.

Az MSZP politikai vezetői már a 2007 február végi tisztújító kongresszus után kiköltöztek a Köztársaság téri székházból, egy az I. kerületi Vérmező úton található irodaházba. Azon kérdésre, miből finanszírozza az MSZP az ország több területén összesen megvásárolandó 44 ingatlant, Nyakó István közölte, élnek a minden párt számára biztosított törvényi lehetőséggel és hitelt vesznek fel 22 épület megvásárlásához, a többit pedig a párt vagyonából finanszírozzák.

A szóvivő szerint a többi országos szervezettel rendelkező párthoz hasonlóan úgy vélik, tiszta helyzetet kell teremteni és meg kell előzni a bérleti díjakról szóló találgatásokat. A Népszabadság a közelmúltban azt írta, a szocialisták összesen 723,5 millió forintot vesznek fel a 22 ingatlan megvásárlásához. A vagyontörvény alapján minden parlamenti párt kedvezményes hitelhez juthat a Magyar Fejlesztési Banktól.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2025. május. 07. 13:30

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Háborúellenes költségvetés – ekként jellemezte a jövő évi büdzsé tervezetét Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a nemzeti színű szalaggal átkötött dokumentumot kedd délután adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Amikor az ezt követő sajtótájékoztatón arra emlékeztették, hogy bő fél évvel ezelőtt a 2025-öst békeköltségvetésnek nevezték, azt válaszolta: bíztunk Donald Trump győzelmében és abban, hogy gyorsan véget vet a háborúnak. Az előbbi bejött, az utóbbira még várni kell.