Az egész országban áll a vasúti közlekedés
Az egész országban áll a vasúti közlekedés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) vasárnap óta tartó sztrájkja miatt; egy-egy személyvonatot tudtak csak elindítani, amelyek késéssel közlekednek.
© Végel Dániel |
A Nyugati Pályaudvar kijelzőjén egyetlen induló járat, a 6:53-as szegedi IC szerepelt, ám ennek indulása is bizonytalan volt.
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a nemzetközi vonatközlekedés is megszűnt, ez alól egyedül a Belgrádból jövő nemzetközi gyors a kivétel, amely már belépett az országba. Belföldön az InterCity és a gyorsvonati közlekedés gyakorlatilag megszűnt a sztrájk miatt. Egy-egy személyvonatot el tudtak indítani, amelyek késéssel közlekednek.
Szeged Nagyállomás nem indít és nem fogadott vonatokat hétfőn reggel, Békéscsaba viszont elérhető a város másik - a Rókus városrészében levő - állomásáról.
A miskolci Tiszai pályaudvaron egy-két BZ motorvonaton kívül nem jártak szerelvények, az éjszaka folyamán a jegyvizsgálók körében is erősödött a sztrájk. Bizonytalan a vonatközlekedés a Dél-Dunántúlon, néhány mellékvonalon közlekednek a szerelvények, a többi helyen vagy szünetel, vagy részleges a forgalom. A Pécs és Budapest közötti első, 5 óra 24 percre tervezett InterCity nem hagyta el a baranyai megyeszékhelyet.
A salgótarjáni központi pályaudvarról hétfőn reggel 6 óra 25-kor tucatnyi utassal elindult a Hatvanba tartó vonat, de nem tudni, meddig jut el; a vonat indulása után a pályaudvar elnéptelenedett. A hangosbemondón azt közölték, hogy a vonat "előreláthatólag Pásztóig közlekedik". Az információn az MTI úgy értesült, lehet, hogy már Kisterenyétől sem megy tovább a vonat, és teljesen bizonytalan a járatok műszakváltást követő alakulása is, mert "lehet, hogy sztrájkol majd a szolgálattevő, lehet, hogy nem".
Szombathelyen hétfőn reggel hat órakor állt a vonatközlekedés, nem indult és nem érkezett egyetlen vonat sem, a vasútállomás utascsarnokában 50-60 utas tartózkodott, a jegypénztárak zárva tartottak, az utasokat nem tájékoztatta senki. "A személyforgalom teljesen leállt" - jellemezte a helyzetet Fábián Kálmán, a VDSZSZ területi vezetője. Fábián Kálmán arról nem kívánt pontos adatokkal szolgálni, hogy Szombathelyen hányan támogatják a sztrájkot, úgy fogalmazott "kevés, de kulcshelyzetben lévő ember is elegendő ahhoz, hogy megállítsa a forgalmat". Asztrájk a megállapodásoknak megfelelően az áruszállítást végző vonatok közlekedését nem érinti.