2008. december. 11. 10:55 Csikász Brigitta Utolsó frissítés: 2008. december. 11. 16:50 Itthon

Megerőszakoltak egy amerikai lányt a Bakáts téren

Összevertek és megerőszakoltak egy amerikai diáklányt a hétvégén Budapesten – tudta meg a hvg.hu. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi kapitánysága nyomoz.

A hvg.hu értesülése szerint az amerikai lány december 6-án este éjszakai fürdőzésről tartott haza barátaival. A Bakáts téren elvált tőlük, s onnan egyedül folytatta útját. Ekkor estek neki támadói, akik, miután durván bántalmazták, meg is erőszakolták áldozatukat. A történtek után a meztelen diáklányt egy taxis vitte be a IX. kerületi kapitányságra.

Úgy tudjuk, hogy az összevert lányt saját barátai is alig ismerték fel, kihallgatni pedig nem igazán tudták a nyomozók. Az amerikai nagykövetség kérte a rendőrségtől a lány adatainak zártan kezelését, de ez egyébként is így szokás. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány nem akart beszélni az ügyről, kérte, hogy kérdéseinket küldjük meg a sajtóosztálynak. Utóbbi illetékese elmondta, hogy ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás, tart az adatok begyűjtése és a lány ismeretségi körének a feltérképezése. Hozzátette: ennél többet egyelőre nem nyilatkoznak.

A nyomozók valószínűleg megvizsgálják azt is, hogy az esetnek lehet-e bármilyen összefüggése az eltűnt francia lány ügyével.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.