2008. december. 10. 18:10 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 10. 18:02 Itthon

Egercsehi cáfolja, hogy áttelepíti a cigány családokat

Nem telepíti tervszerűen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vajára saját roma lakosságát Egercsehi önkormányzata - jelentette ki szerdán a Heves megyei község polgármestere.

Tóth Andrásné Vaja önkormányzati vezetőjének, Tisza Sándornak azokra a sajtóban megjelent kijelentéseire reagált, melyek szerint az Egercsehi önkormányzata által Vaján vásárolt ingatlanba telepített család feszültséget okoz a településen, s azóta már az elsőként beköltöző família rokoni köre is lakást vásárolt Vaján, ők pedig félelmet keltően viselkednek.

Tóth Andrásné elmondta: a vajai lakás megvásárlására az érintett, egyébként csak néhány hónapja Egercsehiben élő kétgyermekes ózdi család kérésére került sor a szociális tárca roma telepeket felszámoló, a roma lakosságot integráló programja keretében. Az ehhez szükséges támogatást a minisztérium pályázatán nyerte el Egercsehi, illetve a szomszédos Szúcs község - fűzte hozzá. 

Közlése szerint az 1600 lakosú település szélén 11 roma család lakott a felszámolásra ítélt volt bányászkolónián. Közülük egy család döntött úgy, hogy nem Egercsehiben vagy a környező településeken kívánnak letelepedni, hanem a Nyírségben, mert ott munkalehetőséggel rendelkeznek. Ezt követően vásárolta meg az érintett vaja-rákóczitanyai ingatlant a minisztérium pénzén az egercsehi önkormányzat, azzal a kikötéssel: hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén három év múlva a család tulajdonába kerülhet a ház.

A többi család Egercsehibe, illetve Szúcsra költözött, és jelenlétük azóta sem teremtett feszültséget a község lakói körében. Ugyanakkor a Vajára költözött családdal sem volt baj Egercsehiben - jegyezte meg. Végül úgy vélekedetett: az egercsehi önkormányzatnak semmi köze nincs ahhoz, hogy magánforgalomban ki hol vásárol ingatlant Magyarországon. Vagyis határozottan cáfolja azt a vádat, hogy Egercsehi Vajára telepíti saját roma lakosságát és ezzel szociális problémáit - mondta Tóth Andrásné.

Hirdetés