2008. december. 03. 22:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 03. 22:44 Itthon

A kórház mosdójában halt meg egy férfi Békéscsabán

A békéscsabai kórház mosdójában halt meg az a férfi, aki rosszullét miatt jelentkezett a sürgőségi osztályon, ám onnan továbbküldték az ügyeletre - írta a Békés Megyei Online (BEOL) internetes napilap szerdán.

Az elektronikus újság beszámolója szerint a 61 éves férfi otthonában rosszul lett hajnalban, ám a kórház sürgősségi osztályáról a messzebb lévő ügyeletre küldték, amelynek mosdójában meghalt. A BEOL úgy tudja, hogy az elhunyt férfi felesége hiába kérlelte a sürgősségi osztályon dolgozó nővéreket, ők azt mondták a beteg által elmondottak alapján, hogy a férfi problémája az ügyeletre tartozik.

A beteg férfi és felesége ezt követően átment a felnőtt ügyeletre, ám ott hiába kopogtattak. A férfi ismét rosszul lett, és a mosdóban összeesett. Az időközben megérkezett beteghordó, majd egy orvos sem tudott segíteni rajta, s bár megpróbálták újraéleszteni, nem jártak sikerrel. Az elhunyt férfi felesége szerint nem tudták a defibrillátort sem használni, mert annak valamilyen tartozéka hiányzott.

Becsei László, a kórház főigazgatója a BEOL-nak elmondta: az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot rendelt el a sürgősségi osztályon. Az ügyelet ugyanis nem hozzájuk tartozik. Ferenczi Attila, a Csaba Ügyelet Kft. helyettes ügyvezetője hasonlóan nyilatkozott, vagyis ők is vizsgálatot indítottak a felnőtt ügyeleten a halálesettel kapcsolatban.

Hirdetés
Élet+Stílus Nemes Nikolett 2025. március. 08. 15:00

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

A patriarchális állam a nőket egyfajta tartalékseregként kezeli; minél rosszabb helyzetben van egy nő, annál kiszolgáltatottabb a „terelgetésnek”. A láthatatlan munka, a foglalkoztatási szegregáció, az állami szociális politika visszásságai mind hozzájárulnak a nők kiszolgáltatottságához, és növelik az elszegényedésük veszélyét, az egyedülálló anyáknak szociális védőháló híján pedig kifejezetten kétségbeejtő a helyzete.