2008. december. 02. 20:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 02. 20:41 Itthon

Szlovákiában találkozik szombaton Sólyom és Gasparovic

A szlovákiai Érsekújváron találkozik szombaton Sólyom László magyar és Ivan Gasparovic szlovák államfő - erősítette meg az MTI-nek Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedd este a pozsonyi TASR hírügynökség bejelentését.

Ivan Gasparovic és Sólyom László találkozója szombaton délelőtt tíz órakor Érsekújváron lesz - közölte a szlovák hírügynökséggel Margita Ivanicková, a szlovák elnöki sajtóiroda munkatársa. A találkozó részleteit azután közlik, ha már azokban a felek megegyeztek - jegyezte meg Ivanicková.

Korábban a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a két államfő december 6-án Esztergomban találkozik. A szlovákok később jelezték, hogy ez a helyszín nem felel meg nekik. Diplomácia forrásokból származó értesülések szerint azért, mert az előző államfői találkozó Magyarországon volt, így most Gasparovic szeretne a házigazda lenni. (Kumin Ferenc múlt héten azt mondta: a két államfő legutóbb a szlovákiai Nyitrán találkozott, erre tekintettel a diplomácia szabályait követve az újabb találkozó megrendezését magyarországi helyszínen javasolta Sólyom László hivatala.)

A szlovák fél eredetileg december 5-ét és Tótkomlóst javasolta a találkozó dátumául és színhelyéül, ezt viszont a magyarok nem fogadták el. A szlovákok ezután a szlovákiai Párkányhoz közeli Béla (Belá) települést javasolták. A magyar államfő azt javasolta szlovák kollégájának, hogy "a korábban kialakult gyakorlatnak megfelelően nyilvánosság előtti párbeszédet folytatva tekintsék át a szlovák-magyar kapcsolatok szélesebb összefüggéseit, a két ország viszonyát terhelő problémák gyökereit".

A találkozó napirendjén nem olyan témák fognak szerepelni, amelyekben a felek nem értenek egyet, tehát nem a múltbeli sérelmek, hanem a szlovákok és a magyarok jövője, valamint együttműködésük az egységes Európában - fejtette ki a múlt héten a szlovák elnöki szóvivő.

Ivan Gasparovic november 11-én Varsóban közös nyilatkozat kiadását javasolta Sólyom Lászlónak a szlovák-magyar kapcsolatok ügyében. A két ország államfője azért találkozhatott a lengyel fővárosban, mert mindketten részt vettek a függetlenség napja alkalmából rendezett lengyelországi központi ünnepségen.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője november közepén közölte: Sólyom László a szlovák államfő által javasolt közös nyilatkozat helyett a két ország elnökének személyes találkozóját, az érdemi megbeszélést részesíti előnyben.

Hirdetés