2008. december. 02. 12:41 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 02. 12:27 Itthon

Módosított BKV-tarifaemelési javaslat

Kilencezer forint lesz a vasúton és a Volán-járatokon is használható dolgozói havibérlet ára a BKV-nál, és megszűnik a drágább éjszakai jegy; egyebek mellett ezeket is tartalmazza a jövő héten a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő javaslat - tudta meg az MTI a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésének résztvevőitől.

Az egységes budapesti bérlet bevezetése kapcsán átdolgozott BKV-tarifaemelési javaslat szerint jövőre a 9 ezer forintba kerülő dolgozói bérlettel Budapest közigazgatási határán belül lehet majd a MÁV- és a Volán-járatokon utazni. Nyáry Krisztián, a Városháza kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a BKV-tarifák átlagosan 7,9 százalékos emeléséről szóló javaslat nem változott.

Az igazgató tájékoztatása szerint a tanuló-, nyugdíjas- és a kismamabérletek ára a város vezetőinek javaslata szerint 3550 forint lenne. Újdonságként jelenik meg a 27000 forintos negyedéves bérlet, amely száz napig lesz érvényes, így az utas tíz százalékot megtakaríthat az árból.

A napijegyek árául ezúttal is 290 forintot javasolt a városvezetés, ami 20 forinttal több a jelenlegi árnál. Ha valaki naponta ötnél többször utazik, annak érdemes 1500 forintért napijegyet venni, mivel így 3,2 százalékkal olcsóbban utazhat. Jövőre havi 500 forintért kerékpáros-bérletet is lehet venni, ezeket a kijelölt járműveken lehet majd használni.

Az ülés résztvevői elmondták azt is, hogy jövőre megszüntetik azt a drágább éjszakai jegyet, amelyet egy éve a BKV akkori vezetői szorgalmaztak, vagyis ismét ugyanazzal a jeggyel lehet majd utazni, amellyel nappal. Továbbra is lehet majd éjszaka a járművezetőnél jegyet vásárolni.

Újdonság az is, hogy jövőre a metrón bevezetik az egy órán át érvényes jegyeket, amelyekkel tetszőlegesen át lehet szállni más vonalakra.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.