2008. november. 11. 21:02 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 11. 21:06 Itthon

Szoláriumba zárva fogták el a tolvajbanda két tagját

Kiskőrösi tolvajbandát vettek őrizetbe kedden Székesfehérváron; a két férfi és két nő szinte mindent lopott, ami a kezük ügyébe került - közölte a rendőrség.

A négyes akkor bukott le, amikor egy székesfehérvári szoláriumot próbáltak kirabolni úgy, hogy míg ketten az üzlet hátsó traktusában kérdéseikkel feltartották a tulajdonost, két társuk kinyitotta a pénztárgépet - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szolárium tulajdonosa gyorsan reagált: a bent tartózkodókra zárta az ajtót és riasztotta a rendőröket, akik az üzlettől nem messze meg is találták a tolvajbanda másik két tagját is - tette hozzá R. Szabó Ágnes.
 
A kiskőrösi négyes kocsijából a lopott holmik sokasága került elő: ruhanemű, CD-k-, kávé, boros palackok, sminkkészlet, kávé, továbbá készpénz és idegen okmányok is. A holmik eredetére a tolvajok nem tudtak megnyugtató választ adni - a rendőrök gyanúja szerint bűncselekményből, alkalmi lopásokból, leginkább bolti lopásból származhatnak. A két férfi és két nő ellen őrizetbe vételük mellett folyik az eljárás.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.