Gyurcsány: legrosszabbul a menedzserek járnak
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint majdnem teljesen biztos, hogy lesz parlamenti többsége a költségvetés elfogadásának, amely tartalmazza a napokban bejelentett intézkedéseket. A miniszterelnök erről a Magyar Televíziónak adott interjújában beszélt szerda este.
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a megszorítások mindenkit érintenek, de nem egyformán. Mint mondta, legrosszabbul a menedzserek és a tulajdonosok járnak, majd a sorban a közalkalmazottak és a piacon dolgozók következnek. Hozzátette: a legkevésbé azok érzik meg a válságot, akiket a szociális rendszer véd. Ezzel összefüggésben azt mondta, nem kurtítják meg a gyermekekkel kapcsolatos támogatásokat, hanem ezeket az év második felében az infláció mértékével növelni fogják és nem vágják vissza a lakhatási támogatást sem, de akiknek tudnak munkát adni, azoknak dolgozni kell.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, volt benne izgalom, hogy kígyót-békát fognak rá kiabálni a 13. havi nyugdíj összegének maximalizálása miatt, de a nyugdíjasok nagyon felelősségteljesen viselik ezt a helyzetet. Szavai szerint, ha valahonnan el kellett mindenképpen venni, akkor még ezt tartotta a legkisebb fájdalomnak. Arra a felvetésre, hogy mi lesz, ha tovább rosszabbodik a helyzet, azt válaszolta, akkor még jobban össze kell kapaszkodni, és ilyenkor mutatja meg az erejét az ország.
Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy a Világbank, az Európai Unió és az IMF vezetői reformokat, köztük a nyugdíjrendszer átalakítását szorgalmazták, azt válaszolta, nem lát azonnali és sürgető kényszert a reformokra. Nem szeretném, ha Magyarországon az IMF vagy a Világbank csinálna politikát. Azt nekünk kell - szögezte le a kormányfő. A miniszterelnök úgy látja, hogy a mai nyugdíjrendszer 2020-ig fenntartható, de a következő kormányzati ciklus elején a parlamenti pártoknak meg kell állapodniuk arról, ezt hogyan tehetik fenntarthatóbbá.
Kitért arra, az intézkedések túlnyomó többsége megnyithatja az utat a reform irányába. Példaként említette az önkormányzati reformot, mert szerinte ebben a helyzetben mindenkit elgondolkodtat szabad-e sok ezer önkormányzati hivatalt fenntartani, vagy nyugodtan elég lenne 4-5 falvanként egy. Megjegyezte: az önkormányzati rendszerben többen kapnak most juttatást, mint amit Magyarország nagysága indokol.
Gyurcsány Ferenc biztonsági folyosónak, védőpajzsnak és garanciának nevezte az IMF hitelkeretet, amelyet tervei szerint nem költenek el. Ugyanakkor abban az esetben a felhasználását meg kell fontolni, ha lejár egy kötvény, amiért Magyarország 8 százalékos kamatot fizet, de csak 10-ért hosszabbítanák meg, hiszen akkor az IMF-hitel a várható 5-6 százalékos kamattal ennél olcsóbb. A negyedszázalékos készenléti díjat rendkívül szerénynek nevezte. A kormányfő azzal indokolta a megállapodás 17 hónapos hosszát, hogy nem lenne elegáns egy másik időszak kontójára megállapodni.
Álláspontja szerint azért kaptak Magyarország kvótájához képest tízszeres összeget, mert jól végezték a dolgukat és jó érdekérvényesítők. Hangsúlyozta: a valutaalap meg sem kísérelt diktálni, mert Magyarország erős és szuverén ország. Gyurcsány Ferenc az adócsökkentést firtató kérdésre azt válaszolta, hogy tudnak egy nulla egyenlegű adócsökkentést készíteni, az nem rajta fog múlni.
Mindenki másképp látta
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szégyenpadra ültette országot a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kért hitellel, a megszorításokkal pedig "brutális támadást" intéz nyugdíjasok és a közszférában dolgozók ellen - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője, aki a kormányfő szerda esti televíziós interjújára reagált.
Az SZDSZ nem ért egyet a miniszterelnök helyzetértékelésével - mondta Gulyás József ügyvivő, aki Gyurcsány Ferenc szerda esti televíziós nyilatkozatára reagált az MTI-nek. Nem azért volt szükség a hitel-megállapodás megkötésére, mert a kormány az utóbbi időben jól tette a dolgát, hanem éppen ezért, mert "a Magyar Köztársaság kormányai nem tettek meg mindent azért, hogy csökkentsék a gazdaság és a költségvetési politika sebezhetőségét" - ismertette pártja álláspontját Gulyás József. A politikus megkerülhetetlennek nevezte az államháztartás reformját. Hozzátette, a kormányfő által ismertetett intézkedéscsomag nem elegendő. Megjegyezte, hogy a hitel-megállapodást üdvözlik, de sajnálják, hogy nem kaptak róla a kellő időben és kellő mértékű tájékoztatást, és eddig az érdemi egyeztetés is elmaradt.
A Magyar Demokrata Fórum csalódott, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök első mondata a Magyar Televízióban nem a bocsánatkérés volt - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán este. Dávid Ibolya kiemelte: a miniszterelnök egy mondatával sem érzékeltette felelősségét arra nézve, hogy ilyen nehéz helyzetbe került az ország.