2008. szeptember. 30. 08:34 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 30. 08:45 Itthon

Két fiatal lány segített az ózdi kettős gyilkosnak a nyomok eltüntetésében

Két fiatalkorút hallgatott ki a rendőrség az ózdi kettős gyilkosság ügyében, a megalapozott gyanú szerint segédkeztek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

A fiatalok a terhükre rótt cselekményt elismerték, jelenleg bűnpártolással vádolják őket. A két fiatalkorú - az MTI információi szerint két lány - szabadlábon védekezik. A bűnpártolás akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ózdi kettős gyilkosság gyanúsítottját - egy 23 éves helyi férfit - vasárnap helyezték előzetes letartóztatásba. Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. A nyomozás során kiderült, hogy a 23 éves fiatalember nagyobb összeggel tartozott egy 53 éves férfinek. A gyanúsított nem akarta kiegyenlíteni a tartozását, ezért a hitelezőjét múlt hét szerdán egy ózdi telephelyre csalta, ahol végzett vele, majd a férfi 9 éves kislányával is.

Az MTI információi szerint a fiatalember előre készült a bűncselekmény elkövetésére, ennek jele az is, hogy a helyszínen eldugott fegyverrel követte el a gyilkosságot. A fegyvert és használatának körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.